Szertefoszlottak a ZTE csatárának álmai, mert nem mehet külföldre

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2007.08.27. 21:01
Nem mindennapi történet: Waltner Róbert, a Zalaegerszeg 29 éves támadója szívesen igazolt volna külföldre, s erre lehetősége is nyílt. A norvég első osztályban szereplő Tromsö meg is egyezett a magyarokkal a vételárban, ám a vevő hirtelen meghátrált. Az érintettek úgy érzik, valaki a háttérben jól kibabrált velük.

Waltner Róbert, a Zalaegerszeg támadója alig egy hónap múlva lesz 30 éves, és úgy érzi, egy álom beteljesülésétől fosztották meg, amiért nem lehet a norvég Tromsö légiósa. Ahogy a játékos elmondta: ilyen korban már nem minden nap kap ez ember külföldről ehhez hasonló, komoly ajánlatot.

Az északiak ugyanis komolyan gondolták a támadó szerződtetését – legalábbis egy ideig.

A norvég csapat részletes információkat kért a futballistáról. Majd mielőtt a szóban közölt, és az egerszegiek által elfogadott ajánlatot faxon is megküldték volna, személyesen akarták látni Waltner Róbertet. Illetve ezt megelőzően még kérdezősködtek.

A megszólaltatott Szekeres Tamás pedig, aki korábban a Tromsö légiósa volt, elmondta: ha a gárdának erőcsatárra van szüksége, akkor ne Waltner Róbertet szerződtessék. A norvégok pedig ekkor visszatáncoltak a vételtől.

A kedden megjelenő Nemzeti Sportban részletesen elolvashatja a kusza ügy hátterét. Az írásban megszólal Molnár Gábor játékosmegfigyelő, elmondja véleményét Nagy Ferenc, a ZTE elnöke, továbbá Waltner Róbert és Szekeres Tamás is.
Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
2026.01.16. 11:12

Gulácsit nemzetközi, Orbánt Bundesliga-klasszisnak tartja a Kicker

Német labdarúgás
2026.01.09. 11:11
Ezek is érdekelhetik