Labdarúgás: edzőközpont épül a Vasas sporttelepén

Vágólapra másolva!
2007.08.29. 15:26
Letették az alapkövét szerdán Budapesten a Vasas Sport Club (SC) labdarúgó edzőközpontjának, amely mintegy 350 millió forintos beruházással valósul meg.
Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke elmondta: az Illovszky-stadion melletti edzőpályák területén egy korszerű, hét műfüves pályát magába foglaló sportkomplexum épül, 18 ezer négyzetméter alapterületen, saját forrásból, a Consolid Kft. kivitelezésében.

A beruházás fele még az idén november végéig megvalósul, míg a teljes komplexumot 2008 tavaszáig építik meg.

A hét műfüves labdarúgópálya közül egy szabványos nagypálya, egy kisebb kézilabdapálya nagyágú, míg öt futsal pálya lesz, mindegyik világítással. Mintegy 5 ezer négyzetméter alapterületű játékteret téliesítenek, vagyis sátorral fednek be.

A pályák mindegyike a Vasas egy-egy, korábbi futball-legendája - Berendy Pál, Bundzsák Dezső, Csordás Lajos, Farkas János, Ihász Kálmán, Mészöly Kálmán, és Várady Béla - nevét viseli majd.

A Vasas SC és a Carion Holding Zrt. mint nyertes pályázó a kizárólagos tulajdonában álló projektcégével együtt 2007. július 26-án írta alá a Vasas Fáy utcai ingatlanjának egy részét érintő földhasználati jog alapítására vonatkozó szerződést 1,7 milliárd forint értékben. Az összeg egy részét fordítják az edzőközpont megvalósítására.

Markovits László reményét fejezte ki, hogy 2011-re, a Vasas SC fennállásának 100. évfordulójára saját, állami és uniós forrásból, valamint magántőke bevonásából megújul a Fáy utcában a sportcsarnok, az öltözőépület, befejeződhet az uszoda, és elkészül egy modern labdarúgóstadion is. MTI
Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
2026.01.16. 11:12

Gulácsit nemzetközi, Orbánt Bundesliga-klasszisnak tartja a Kicker

Német labdarúgás
2026.01.09. 11:11
Ezek is érdekelhetik