Debrecen: megsérült a kapus és a fiatal csatár is

2008.03.12. 16:14
Címkék
A hét elején ketten is kidőltek a sorból a bajnoki címvédő DVSC-TEVA-nál, a kapus Csernyányszki Norbertnek a térdével vannak gondok, míg a csatár Faggyas Milán keresztszalag-szakadása miatt a szezon hátralévő részén már biztosan nem futballozhat.
Az orvosi vizsgálatok alapján porcsérülésről van szó, így legalább két hetet ki kell hagynia a kapusnak, akinek két évvel ezelőtt a bal térdével volt hasonló problémája.A kapus hosszú szünet után újra lehetőséget kapott a Lokiban, ő védett az Újpest ellen 5–1-re megnyert Ligakupa-mérkőzésen, és a tervek szerint ő állt volna a kapuban a Fehérvár elleni Magyar Kupa-meccseken is.A tavaly nyáron Diósgyőrből igazolt támadó, Faggyas Milán ennél jóval pechesebb volt. A 18 éves csatár a hét végi, Balmazújváros elleni NB III-as meccsen szenvedett elülső keresztszalag-szakadást, és legalább fél évet kell kihagynia.
Legfrissebb hírek

Az egész rendszer a felnőttválogatottat szolgálja – új irány az utánpótlásban

Magyar válogatott
39 perce

Egy helyen változott az FTC kezdőcsapata a Ludogorec elleni visszavágóra az első meccshez képest

Európa-liga
58 perce

De Jong megsérült a Barca edzésén, akár egy hónapot is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rekordszámú résztvevő az Alpesi sí Diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
1 órája

Az olimpiai bajnok amerikai legenda búcsúztatta Végh Richárdot Tiranában

Birkózás
2 órája

Nem érti Kompany vádjait a Fradi légiósa

Labdarúgó NB I
2 órája

Kovács Mátyást a szlovák bajnokság élete legjobb formájához segítette

Légiósok
2 órája

Farkas Roland: Mindenki hitt magában és a társaiban a BJA-nál

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik