FC Fehérvár: újabb fiatal csatár érkezett, aláírtak a légiósok

2008.06.19. 00:40
Címkék
Bal lábas csatárral erősítette meg keretét az FC Fehérvár együttese, Palkó Dávid hároméves szerződést írt alá a klubbal. Erről a székesfehérvári együttes hivatalos portálja számolt be.
Az 1989-ben, Szombathelyen született fiatalember a helyi Lurkó UFC-ből indult, majd a Szombathelyi Haladásban, 2006-tól pedig Sopronban futballozott.rúgta a labdát."Sokat várok az FC Fehérvártól, hiszen itt minden lehetőség adott arra, hogy sokat fejlődhessek. Egyelőre még nem vagyok kész játékos, de mindent megteszek annak érdekében, hogy a legjobbak közé kerülhessek idővel. Örülök, hogy ide kerültem, mert úgy gondolom, hogy a Fehérvár a jövő csapata" – mondta az fcfehervar.hu-nak a fiatal támadó.Közben aláírta szerződését a két légiós, akinek érkezését tegnap harangozták be, a montenegrói csatár, Goran Vujovics (21 éves) és a szerb kapus, Nenad Filipovics (21) egyaránt hároméves szerződést kötött a klubbal.
Legfrissebb hírek

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
12 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
19 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
21 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
44 perce

Brazília, Németország és Hollandia is klasszikus színekben – a mai mezek

Foci vb 2026
59 perce

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
1 órája

Lisztes Krisztiánt erre az idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik