Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

– Szintidőn belül teljesített száz kört, azaz 137 kilométert az Edelényi Kastélysziget külső sétányán. Többszörös UTMB- és Kör-teljesítő – a korábbi kihívásokhoz képest mennyire volt kemény a Daráló?
– Nagyon nehéz összehasonlítani, de az biztos, hogy a Darálót fizikálisan nehezebbnek éreztem – mondta a Csupasportnak Olvasztó Dániel, aki 16 óra 56 perc alatt teljesítette a 137 kilométeres Darálót az Edelényi Kastélysziget külső sétányán. – S most kizárólag a fizikai oldalra gondolok, nem arra, mint amit a mentális nehézségek, a frissítés, a pályán töltött idő vagy egyéb más faktor jelenthet. Azért is volt nehéz ez a futás, mert az elmúlt időszakban egyáltalán nem edzettem ultratávokra, és sajnos a korábbi évekkel ellentétben idén nem versenyzem majd az UTMB-n sem... A klasszikus, 174 kilométeres távra nem sorsoltak ki, míg a 145 kilométeres szokatlan módon idő közben betelt, így két szék között a pad alá estem. Érdekes volt, mert a TDS-táv eddig mindig ott volt amolyan B opciónak azok számára, akik lemaradnak a leghosszabbról. Nos, nem keseregtem sokat, ezt egyfajta jelzésnek fogtam fel az univerzumtól.

– Csalódott?
– Mivel nincs nagy terepultra kitűzve az esztendőre, kicsit tudok másra fókuszálni. Így jött a képbe a Hyrox. Sokan talán még nem tudják, de egyre népszerűbb ez a fitneszverseny, amely ötvözi a futást és a funkcionális feladatokat. A futás része teljesen más, mint az ultrázás, egy-egy ilyen verseny nyolcszor egy kilométer megtételét jelenti, s teljesen más edzésmunkát igényel. Éppen ezért a funkcionális edzések mellett nem végeztem ultraspecifikus futóedzéseket. A Daráló pedig itt jött be a képbe: ez meghívásos kihívás, engem Rácz Alma két fel, s úgy voltam vele, beleférhet a programba. Pontosan tudtam, hogy nagy kockázatot vállalok, hiszen specifikus edzésmunka hiányában mentem a Darálóra. Amúgy is távol áll tőlem ez a műfaj, elsősorban terepultrafutó vagyok, még sík, aszfaltos ultrákat sem nagyon teljesítek. 

– Nem bánta meg, hogy elfogadta a kihívást?
– Abszolút nem, az ultrafutás egyik új oldalát tapasztalhattam meg. Ráadásul az Edelényi Futók Egyesülete szervezi a Darálót, én pedig nagyon jó kapcsolatot ápolok velük. Rendszeresen részt veszek a versenyeiken, és van szponzorációs együttműködésünk is. Szeretem a rendezvényeiket, és a Daráló is nagyon tetszett. Jó volt kipróbálni valami újat, remekül éreztem magam, és elértem a célomat, hiszen szintidőn belül teljesítettem a 137 kilométert.

– Tizenhét óra a szintidő, s szinte kicentizve, 16 óra 56 perc alatt ért be a célba…
– Jól ki lett számolva, hiszen valóban négy percen múlt a szintidős kicsúszásom, erősen rezgett a léc… Este kilenc órakor volt a rajt, így egy éjszakát végig kellett futni, de ez nekem nem jelentett kihívást, hiszen megszoktam ezt a nehézséget az UTMB és más egyéb megmérettetések miatt. Szóval, az álmosság sem nehezítette meg a helyzetemet, de más tényező igen. A specifikus futóedzések hiányában nincs is megfelelő futócipőm ilyen borításra, azaz sík, aszfaltos terepre, hiszen maximum húsz-huszonöt kilométert futottam ilyen körülmények között. Nagy dilemma volt, hogy milyen cipőt válasszak. Végül közepesen párnázott terepfutócipőben mentem, ami nem bizonyult jó választásnak. Mindig ugyanazok az izmok voltak statikusan terhelve, így a harmincadik körben elkezdtek fájni a lábaim. Pedig negyvenegy kilométer megtétele után még egyáltalán nem kellett volna ezt érezni. Nyilván más típusú terhelés ez, és azért jelent volt az edzéshiány is. Ami nagyon fontos tényező volt, hogy négy barátom segített, ők komoly szerepet vállaltak a teljesítésben, ezúttal is nagyon szépen köszönöm a türelmüket, és a remek hozzáállásukat. Számukra is megterhelő volt ez a táv, de minden kívánságomat lesték, nagyszerűen megoldották a feladatukat. 

– Futás közben mi volt a legnagyobb kihívás?
– Az, hogy folyamatosan futómozgásban kellett lenni, márpedig ehhez mi, terepfutók nem vagyunk hozzászokva. Persze, megcsináljuk, de nem szokványos terhelés ez a számunkra. Száz kört kellett megtenni az Edelényi Kastélysziget külső sétányán, az első ötven kört hét és fél óra alatt teljesítettem, így kilenc és fél óra maradt a második felére. Számolni kellett a lassulással, így olyan pulzustartományt választottam, amely éppen megfelelő a taktikához. Örültem neki, hogy kétórányi tartalék maradt a második ötven kilométerre, s mint utólag kiderült, szükség is volt erre az időre. Fontos kiemelni, hogy nem igazán sétáltam bele, csak enyhe lassulás volt, de iylen távon ez teljesen normális. A hetvenötödik körtől viszont már látszott, hogy nem lassulhatok tovább, mert akkor kicsúszom a szintidőből. Már több mint száz kilométer volt a lábamban, és még egy maratonit kellett teljesíteni, és így nehéz fenntartani a sebességet. Mentálisan is jönnek a kérdőjelek. Szóval, a legnehezebb kihívás az volt, hogy százharminchét kilométert végig kellett futni. És tényleg futni, ehhez pedig nem vagyok hozzászokva.

– A jövőben hogyan hozza egyensúlyba a terepultrafutást és a már említett Hyroxot?
– Több Hyrox-versenyen is részt vettem ebben az esztendőben, és tervben van egy őszi páros megmérettetés Valenciában. Az pedig majd kiderül, hogy a következő esztendőben a terepultrázás és a Hyrox miképp fér meg egymás mellett. Egyébként attól függetlenül, hogy nem futok idén az UTMB-n, ott leszek augusztus végén a helyszínen. A szállás megvan, már csak a hangulat miatt is elutazom, legalább edzőtáborozom egy jót. 

Képek: Marczis Dávid, Puskás Béla