Ferencváros: Rósa Dénes az utolsó meccset is győzelemmel zárná

2009.11.09. 11:53
Címkék
Rósa Dénes, a Ferencváros futballistája az utolsó őszi bajnokin is győzelmet ünnepelne csapatával. A Pápa ellen fejsérülést szenvedő középpályás jól van, bár ahogy állítja: nem túl szép látvány.

„Jegeltem a fejem a hazafelé tartó úton, és estére is ezt terveztem, de ez nem sikerült, ugyanis elvittem a kislányom lefektetni, és én is elaludtam vele. Nem fáj, de azért nem vagyok egy szép látvány" – mondta a 100%Fradinak Rósa.

„Ami a meccset illeti, nagyon nyomott a Pápa, Bárányos jól mozgott el az üres területekre, sok gondot okozott nekünk. Összességében uralták a hazaiak a mérkőzést, de ennyi szerencsénk már nekünk is lehet. Sokaktól hallom, hogy nem játszottunk jól, de idegenben rúgtunk egy gólt, elhoztuk a három pontot, nem hiszem, hogy magyarázkodnunk kellene. Két meccset nyertünk meg zsinórban, szeretnénk az utolsó bajnokit is behúzni győztesen, és akkor legalább egy kicsit nyugodtabban mehetünk pihenni" – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
5 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
6 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
6 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
6 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
6 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
6 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
6 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
7 órája