Győri ETO: két U20-as válogatott játékos érkezik a „tűzoltókért” cserébe

2010.01.12. 18:52
Címkék
Ahogy arról már az elmúlt hetekben szó esett, a Soproni Ligában szereplő Győri ETO FC két az U20-as válogatott keretébe tartozó játékost kaphat a Diósgyőrbe távozó „tűzoltókért” cserébe – olvasható az etofc.hu weboldalon.

A győriekhez az U20-as világbajnokságon pályára is lépő Takács Péter, illetve a bővebb keretbe tartozó Búrány Zoltán érkezhet annak az átigazolásnak a keretében, amelyben Bajzát Péter, Bojan Brnovics végleg, Zoran Supics és Zámbó Bence kölcsönbe kerül a diósgyőriekhez.


„A játékos értékesítésért felelős Kiss József ügynök tárgyalt a Diósgyőrrel, melynek lényege, hogy Bajzát, Brnovics végleg, míg Supics és Zámbó kölcsönbe kerülhet a DVTK-hoz. Ellentételezésként nyártól az ETO játékosa lesz két miskolci utánpótlás válogatott; Búrány és Takács, mindemellett némi készpénz is a megállapodás része. Fontos feltétele a szerződés létrejöttének, hogy a két fiatal labdarúgóval aláírjuk az öt-öt évre szóló kontraktust. Összefoglalva, a két klub a legfontosabb paraméterekben megegyezett, azonban a DVTK-nak még meg kell állapodnia a játékosainkkal. Csak akkor tudjuk kimondani, hogy a hír igaz, ha minden dokumentum aláírásra került.” – tájékoztatta a klub hivatalos honlapját Klement Tibor ügyvezető igazgató.

A témáról szóló cikkünket ide kattintva olvashatja!

Legfrissebb hírek

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
23 perce

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
30 perce

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
40 perce

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
45 perce

Vívó-vb: nincs magyar negyeddöntős a férfi párbajtőrözőknél

Egyéb egyéni
55 perce

1976 – Fél évszázada, hogy Montrealban elsőre 94.58-ig repült Németh Miklós gerelye

Népsport
1 órája

Az Arsenal szerződtetné Vinícius Júniort a Real Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az angyalföldiek edzője, Erős Gábor Győrhöz is kötődik

Labdarúgó NB I
1 órája