
A vb legnagyobb mezőnyében, melyben 225-en indultak, a Párizsban olimpiai bajnok magyar csapat mind a négy tagja kiemelt volt, mivel a világranglistán az első 16 között szerepel, így a csütörtöki selejtezőt még mindannyian kihagyták, vasárnap kezdték meg a versenyüket.
Az első körben csak Nagy Dávid búcsúzott, akit meglepett a hongkongi Ng Ho Tin. Andrásfi a portugál Filipe Frazao magabiztos legyőzése után a júniusi Európa-bajnokságon, illetve a 2022-es vb-n bronzérmes belga Neisser Loyolánál is jobbnak bizonyult, szorosabb mérkőzésen.
A 2019-ben világbajnok, tavaly vb-döntős, 2021-ben olimpiai ezüstérmes Siklósi gond nélkül jutott túl a hazai Ho Vaj Hangon, majd sokkal nehezebben a dél-koreai Kvon Ominon. A nála jóval alacsonyabb, gyorsmozgású ázsiai párbajtőröző a második három percben 3:3-ról 3:9-re ellépett, guggolásból, beugrásból többször meglepte Siklósit, aki azonban egyszer csak ráérzett a távolságra, pontosabbá is vált, és még a második szünet előtt 10-10-re egyenlített. Az utolsó szakasz szorosan alakult, 13:13 után azonban már csak a magyar vívó tudott tust adni.
A 2023-ban vb-győztes Koch erős ellenfeleken keresztül verekedte be magát a nyolcaddöntőbe: előbb fölényesen nyert a francia Aymerick Gally ellen, majd szintén komoly különbséggel verte a cseh Martin Rubest. Utóbbi asszóban a második három perc vége előtt egy másodperccel kapott találatot, ezzel 5:6-ra módosult az állás, a pihenőt követően azonban koncentrált vívással, a párharc irányítását átvéve megtörte ellenfelét.
A harmadik körben elsőként Andrásfi Tibor lépett pástra, aki a portugál Filipe Frazao és a belga Neisser Loyola legyőzése után Mohamed el-Szajeddel került szembe. Korábban az egyiptomi nyert ellene a párizsi olimpia bronzmeccsén, illetve idén májusban, a berni világkupa döntőjében. Ezúttal is az afrikai vívó örülhetett a végén, mert kéttusos győzelmet aratott. Hadonászós, ugrálós stílusával igyekezett megzavarni Andrásfit, aki ezzel együtt töretlenül ment előre, mivel 3:3 után végig hátrányban volt. Akadt videózás, hosszas bírói egyeztetés, de minden közjáték ellenére a párharc az utolsó másodpercekig izgalmasan alakult. A magyar párbajtőröző 9:13-ról felzárkózott 12:13-ra, majd együttes találat következett, végül nem jött össze az egyenlítés, hanem – az egyébként a tempót nagyon érző és pontos – el-Szajed adta be a döntő tust.
A 2019-ben világbajnok, tavaly vb-döntős, 2021-ben olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergely a hongkongi Ho Vaj Hangon és a dél-koreai Kvon Ominon túljutva Lucas Malcottival csapott össze. Az első szünet 2:2-nél, a második 6:5-ös állásnál következett, azután viszont a svájci vívó – némileg váratlanul – elhúzott, és 13:10-re, majd 14:11-re is vezetett, innen pedig nem volt visszaút, mert a következő találatot is Malcotti adta.
Siklósival egyszerre vívott a 2023-ban világbajnok és a mostani társaival együtt Párizsban, csapatban olimpiai aranyérmes Koch Máté, aki előzőleg a francia Aymerick Gallyt és a belga Neisser Loyolát búcsúztatta. Neki jutott a legerősebb ellenfél az ötkarikás és vb-címvédő Kano Koki személyében. A japán vívó az elején „szenvedett”, a másik oldalról nézve Koch taktikusan vívott, eredményesen védekezett és pontosan szúrt közbe. A második szakaszban azonban Koch 4:2-es vezetése után Kano dinamikusabbá vált, gyorsan fordított, a magyar párbajtőröző koncentrációja pedig kissé alábbhagyott. A megszerzett előnnyel aztán a japán vívó jól gazdálkodott, végül három tus különbséggel nyert.
Siklósi kilencedik, Koch 12., Andrásfi 13., Nagy Dávid 36. lett.
VILÁGBAJNOKSÁG, HONGKONG
Párbajtőr. Férfiak. Egyéni. A 32 közé jutásért: Siklósi–Ho Vaj Jang (hongkongi) 15:5, Koch–Gally (francia) 15:5, Andrásfi–Frazao (portugál) 15:8, NG Ho Tin (vietnami)–Nagy D. 15:12. A 16 közé jutásért: Siklósi–Kvon O Min (dél-koreai) 15:13, Koch–Rubes (cseh) 13:8, Andrásfi–Loyola (belga) 15:13. Nyolcaddöntő: Malcotti (svájci)–Siklósi 15:11, Kano (japán)–Koch 15:12, Elsayed (egyiptomi)–Andrásfi 15:13

Vívó-vb: mind a négy női kardozónk főtáblás Hongkongban







