FTC: a korábbi társ, Tököli Attila sajnálja, hogy Lipcsei visszavonult

2010.06.01. 09:44
Tököli Attila, a Ferencváros korábbi játékosa, aki jelenleg a Paks labdarúgója, a 100% Fradinak elmondta, nagyon sajnálja, hogy Lipcsei Péter befejezte pályafutását.

„Nagyon jó volt a kapcsolatunk a pályán és azon kívül, sőt a mai napig sokat beszélünk telefonon. Amikor a Fradiba kerültem, már az első meccsen kitűnően megértettük egymást, ő olyan kvalitású játékos, akivel nem kellett összecsiszolódni, nem kellett elmagyarázni, hova rúgja a labdát. Ha nem sérül meg a Portóban, Európában is óriási karriert futhatott volna be, de lehet, akkor én sohasem futballozom vele egy csapatban" – mondta Tököli a 100% Fradinak.

„Nagyon sajnálom, hogy befejezte, hiszen még 38 évesen is meghatározó tagja lehetne a mostani Ferencvárosnak. Meggyőződésem, hogy a klub egyik legjobb játékosa, remélem, edzőként átadja majd az utódoknak azt az óriási tudást, amelyet megszerzett az elmúlt években. Nagyságáról mindent elmond, hogy a Ferencvárosban ő játszotta a legtöbb mérkőzést" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
10 órája

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
12 órája

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:58

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 19:02
Ezek is érdekelhetik