DVSC: a polgármester szerint Debrecen megérdemli az új stadiont

2010.11.12. 13:19
Címkék
Debrecen polgármestere, Kósa Lajos a Debrecen Televízió Köz-ügy című műsorában a tervezett új stadionról beszélt; véleménye szerint a város megérdemel egy új stadiont.

„Olyan stadiont szeretnénk építeni, ahol a BL-döntőn kívül bármilyen mérkőzést meg lehet rendezni, akár válogatott, akár klubmeccsről van szó” – nyilatkozta Kósa Lajos, a cívisváros polgármestere a Debrecen Televízió Köz-ügy című műsorában.

„Debrecenben létjogosultsága van egy ilyen stadionnak, mert virágzik a labdarúgás a városban és egyre több a néző. Egyébként nem csak futballmeccseket kívánunk rendezni, hanem koncerteket, egyéb rendezvényeket is, ezt szem előtt tartva kell megépíteni a létesítményt" – tette hozzá a politikus.

Mint ismeretes, a kormány vasárnap úgy döntött, hogy két év alatt tízmilliárd forinttal támogatja a debreceni stadionépítést.

Legfrissebb hírek

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
5 perce

„Nézőként” a centenáriumi mérkőzésén Mark Schwarzer – az első 100-szorosok, 28. rész

Képes Sport
18 perce

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
42 perce

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
44 perce

Szalah után újabb világsztár tart Törökországba; 37 évesen is folytatja Alexis Sánchez – keddi transzferhíradó

Minden más foci
58 perce

„A Villarreal jól járt Gulácsi Péter megszerzésével” – interjú a Marca főszerkesztőjével

Spanyol labdarúgás
1 órája

Félbeszakadt Marozsán és Medvegyev negyeddöntője Montrealban

Tenisz
1 órája

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
1 órája