Haladás: Ha így folytatjuk, szép tavasz elé nézünk - Aczél

2010.12.16. 12:10
Címkék
A magyar labdarúgó NB I őszi szakaszát a 15. helyen záró Szombathelyi Haladás vezetőedzője, Aczél Zoltán a klub honlapjának adott interjújában értékelte a csapatot, valamint januári terveiről is beszélt.

„Elégedett vagyok a játékosokkal, amióta én vagyok a vezetőedző, hat bajnoki meccsből négyet megnyertünk, de a két elvesztett mérkőzésért sem tudom elmarasztalni a labdarúgókat, bár tény, hogy ezen a két találkozón négy pontot is szerezhettünk volna" – kezdte nyilatkozatát Aczél.

„Ha az érkezésem előtti tíz bajnokin nem ült volna edző a kispadon, akkor is több pontot kellett volna szereznie ennek a csapatnak. Az első hét azzal telt, hogy felpaprikázzam a játékosokat, hogy ne kényszerből menjenek ki a pályára, hanem sikerre éhesen."

Aczél többek között beszélt a januári átigazolási és felkészülési időszakról, valamint tavaszi terveiről is.

„Jeleztem a vezetőség felé, hogy egy tíznapos edzőtábor Törökországban megfelelő lenne a felkészülés szempontjából. Emellett leadtam egy listát azokról a játékosokról, akiket szeretnék átigazolni. Véleményem szerint minden csapatrészre ráfér az erősítés, én egy védőt, két középpályást és egy támadót gondoltam, de fontos, hogy ezek minőségi igazolások legyenek."

„Ha a játékosok így folytatják, a felkészülés és az átigazolási időszak is jól sikerül, akkor szép tavasz elé nézünk, de az elsődleges cél egyértelműen a bentmaradás" – tette hozzá Aczél.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
3 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
3 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
3 órája