Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

HERE WE GO. Egy rövid mondat, mindösszesen három szó, amelyről a teljes futballszerető társadalom tudja, pontosan mit is jelent. Túlzás nélkül állíthatjuk, jelenleg eme kifejezés elsődleges alkalmazója, az olasz transzferguru, Fabrizio Romano a világ leghíresebb, legismertebb újságírója, de ez a cím közel sem jelenti, hogy a legjobb is. Sokaknak még ma is etalonnak számít a 33 éves tartalomgyártó, ám egyre többen tartják úgy, nemcsak tönkretette a futballközbeszéd egyik legizgalmasabb alappillérét, hanem a teljes iparágra nézve káros az, amit csinál. Már a szakmabeliek is támadják, ő azonban nem lassít – vagy mégis?

Fabrizio Romano sztoriját, filmes nyelven szólva „eredettörténetét” ma már sokan ismerik: még 18 éves sem volt, amikor első bennfen­tes információjával jelentkezett, az akkor La Masia-növendék Mauro Icardi átigazolását szellőztette meg az FC Barcelonától a Sampdoriához 2011-ben. Ezek után a Sky Sports Italia munkatársaként építgette karrierjét a ma már nála jóval kisebb halnak számító újságíró, Gianluca Di Marzio mentorálása alatt. Folyamatosan építgette kapcsolatrendszerét játékosügynökökkel és sportigazgatókkal, miközben ügyesebben használta a közösségi médiát (azon belül is főleg a Twittert), mint kollégái közül bárki. Az igazi áttörést 2020 januárja hozta el számára, amikor Bruno Fernandes Manchester Unitedbe szerződését a megegyezést követően, de még a hivatalos bejelentés előtt a mára ikonikussá vált kifejezéssel erősítette meg követői és a világ számára: here we go. 

Ezt követően lecsapott a világra a pandémia, ami közvetve segített Fabrizio Romano munkásságának, hiszen az emberek jelentős része a korlátozások miatt otthon, telefonját és számítógépét a korábbinál jóval többet használva követte végig, ahogy a nyárra ismét beinduló futballpiac történéseit szinte percről percre frissíti az olasz újságíró, legalábbis a klubváltást jelző pletykák, átigazolások, hosszabbítások, fontosabb sérülések, nyilatkozatok, egyéb hírek szintjén. Romano ebben az időszakban többször is megerősítette, hogy képernyőideje a nyári transzferidőszakban a 18-20 órát súrolja, alig alszik, a posztokat egyedül teszi közzé, szerkeszti, bennfentes informátoraival pedig folyamatos kapcsolatban van, hogy megnyerje a hírversenyt a világ legnagyobb sportlapjaival, szerkesztőségeivel szemben. Amíg az utóbbiak esetében egy-egy hírnek a hagyománynak megfelelően egyeztetési, jóváhagyási folyamatokon kellett átesnie világszerte, addig ő minden megszerzett és ellenőrzött információját azonnal a futballszurkolók elé tárta. Röviden és érthetően fogalmazott, megfelelő kulcsszavakat használt és látványos vizuálokkal, képekkel tálalta mindezt, így gyorsan rengeteg drukker első számú hírforrásává vált a nemzetközi átigazolásokat illetően. Bár volt, amikor egy-egy orvosi vizsgálatot, tárgyalási fordulatot követően a „here we go” sem bizonyult igaznak (ott van példaként Georginio Wijnaldum 2021-es, meghiúsult barcelonai transzfere), Romano olyan mennyiségben, meggyőző találati aránnyal tálalta követői elé az átigazolási híreket, hogy hitelessége nemhogy nem csökkent, folyamatosan növekedett. 

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy az olasz transzferguru az elmúlt évek során teljesen átszabta az átigazolási időszak körüli közbeszédet, de ezzel együtt tevékenységével közvetve alaposan reformálta a sportújságírást is. Amíg korábban a legnagyobb nemzetközi sportoldalak újságírói csak saját munkahelyük felületén publikáltak névvel, mára szinte az összes nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, bennfentes kollégának saját közösségimédia-oldala van, amelyen igyekszik felvenni a versenyt Fabrizio Romanóval és immár többi pályatársával. Amíg a már emlegetett Gianluca Di Marziónak (Sky Italia) maradt az olasz futball,  David Ornstein (The Athletic) a Premier League-en belül számít első számú hírforrásnak, a német Florian Plettenberg (Sky) a Bundesliga-hírek mellett igyekszik mindent lefedni, de mára szinte a világ összes országában találunk legalább egy transzfergurut – említsük meg kollégámat, Pór Károlyt is, aki a hazai váltások sűrűjében próbálja elkalauzolni saját oldala és a Nemzeti Sport olvasóit. A különbség, hogy amíg a felsoroltak közül a leghitelesebbnek tartott, legismertebb Ornsteint is „csak” 4.5 millió ember követi a Twitter utódjaként szolgáló X-en (Plettenberg esetében ez a szám az egymilliót sem éri el), Fabrizio Romanónak csaknem 30 milliós követőtábora van a közösségi felületen, ám ha ezt az összes platformra kiterjesztjük, akkor a 100 milliót is súrolja.

Az tehát nem vitás, Fabrizio Romano máig úttörőnek számít saját szakterületén, megváltoztatta az átigazolási hírek közlési piacát, de az út, amelyen halad, egyre többet rombol a futballközbeszéden, mintsem használ neki, így jó kérdés, meddig lehet a hitelességet fenntartani. Az ember, aki egyedül építette fel brandjét, alakította ki kapcsolatait és lett milliók első számú transzferhírforrása, ma is rengeteget dolgozik, de köré mára egy teljes médiacsapat épült, amely az év összes napján profitorientált vállalkozásként funkcionál, nem csak az átigazolási időszak három plusz egy hónapjában. Az elmúlt években folyamatossá váltak és egyre csak sokasodnak a Romanót érő szakmabeli kritikák: egyes ügynökségek játékosairól többet posztol, mint másokéról (rosszindulatú feltételezések szerint nem éppen ingyen), néha a hírverseny megnyerése iránti vágy miatt beleszalad egy-egy álhírbe, a sztárjátékos-nyilatkozatokat a nagyobb és gyakoribb elérés érdekében gyakorlatilag mondatonként posztolja, sokszor nem is pontosan, kiszínezve, megmásítva őket, míg a nagyobb mérkőzések alkalmával sokszor percekkel a lefújás előtt posztolja a végeredményt, csakhogy ő legyen az első, s az ő posztja fussa a legjobbat – így szaladt bele az utólag módosított Norvégia–Brazília 2–0-ba (valójában 2–1) a vb-nyolcaddöntőben, vagy a BL-elődöntőben a Bayern München–PSG 0–1-be (ami végül 1–1 lett a 94. percben). Ezen a nyáron a legnagyobb balhéja talán a már emlegetett Florian Plettenberggel volt, aki épp a jól ismert „here we go” kapcsán fogalmazott meg kritikát: ugyan Yan Diomandé azóta valóban a Real Madrid játékosa lett, amikor Fabrizio Romano ezt a saját védjegyének számító kifejezéssel bejelentette követőinek (hetekkel a transzfer előtt), akkor a német szerint még igencsak a tárgyalási fázis zajlott a két klub között, s nem dőlt el az összes lényegi kérdés.  

Megannyi kritika, de a legfontosabb még el sem hangzott: képes befolyásolni. Azzal, hogy Fabrizio Romano mára egy minden közösségimédia-felületet átszövő százmilliós követőbázis birtokosa, elképesztő elérése van, így ha egy-egy olyan hírt megszellőztet, amely szerint az adott játékos nem elégedett jelenlegi klubjánál, vagy egy adott klub szemet vetett egy labdarúgóra, azzal több millió eurós transzferek menetét képes befolyásolni, ez pedig rengeteg tárgyalási folyamatot megváltoztathat, megmásíthat. 

Nem véletlen, hogy ezekre már maga az érintett, Fabrizio Romano is reagált, aki legfrissebb LinkedIn-posztjában arról írt, a jelenlegi átigazolási időszakot követően változás áll be nála, megváltoztatja szemléletét, s a jövőben nem úgy tudósít majd átigazolásokról, ahogyan jelenleg. Kisebb volumen, több minőség. Nem adja fel az átigazolások közlését – miért is tenné, a követői bázisa mérete mellett már olyan márkákkal dolgozik együtt, mint az Adidas, a Heineken vagy a FIFA –, de változtat. Ezek szerint már ő is érzi, hogy az, amit felépített egymaga, fantasztikus ugyan, de rossz irányba halad, hiszen az utóbbi években akarva-akaratlanul újságíróból sokkal inkább médiapiaci nagykutya, tartalomgyártó, influenszer lett. 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!