NB I: Muszbek szerint elértéktelenedett a Fradi, McCabe-et átverték

2010.12.17. 12:28
Címkék
Radikálisan csökken a nézőszám, már az ötezres átlag is nehezen tartható, a jegybevétel marginális, és lassan a meccsekkel kapcsolatos alapköltségek sem térülnek meg. Muszbek Mihály, korábbi ligaigazgató a Digi Sport Reggeli Start című műsorában további gondként jelezte, hogy – a korábbi szerződés miatt – a klub kereskedelmi (merchandising) jogai a Fotexnél "ragadtak", így a kapcsolódó termékértékesítésekre sem lehet építeni.

A sportvállalkozó annak kapcsán nyilatkozott, hogy az FTC futballklubjának tulajdonosa egy orosz üzleti újság után immár a tekintélyes brit pénzügyi lapban, a Financial Timesban is eladásra hirdette meg eladásra a céget, 4 millió euróban jelölve meg annak forgalmát.

„Komoly kluboknál jelentős tartalék az eladható játékosállomány, ez a Ferencváros esetében silány és piaci értéke a nulla körül jár – mondta Muszbek. – A keretnek közel a felét a szezon közepén átadólistára teszik, bár ez még mindig jobb, mint egymilliárd forintot kifizetni egy olyan eredmény eléréséért, amelyet reálisan 200 millió forintból teljesíteni lehetne. Bár az angol tulajdonos magát rutinos üzletembernek tartja, mégis kellő piacismeret nélkül vágott a feladatba, s a neki súgók hamis képet festettek a Ferencváros valódi állapotáról és kilátásairól."

"Az ingatlant és a beépítési lehetőségeket túlértékelték, és bedumálták, hogy olcsón bekerülhet a Bajnokok Ligájába, köszönhetően Platiniék kis országokat támogató gyakorlatának. McCabe-bel elhitették, hogy ami a Sheffield Unitednél nem sikerült, azt itt fillérekért megszerezheti. Mindezt tetézi, hogy az angol tulajdonos semmit nem értett meg a Fradi hagyományaiból és a körülötte létező érzelmi töltetről, arról, hogy kinek kellene bejárnia a klubházba és kiknek nem volna szabad. A Chelsea esetében Abramovics a nevét és arcát adja a vállalkozáshoz és családtagként szurkol a meccseken, a Fradi esetében egy arctalan tulajdonos próbálja irányítani az eseményeket" – tette hozzá Muszbek.

"Összesítve ezért a Ferencváros ma kevesebbet ér, mint két és fél éve ért a másodosztályú klub, mert akkor a feljutás esélyének legalább volt értéke. Ha most bárki 7 milliárd forintot hajlandó adni a klubért jelenlegi rendezetlen állapotában, akkor két év múlva ismét lehet vevő után nézni."

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
3 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
3 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
3 órája