Videoton: Visszatérek, és aranyérmesek leszünk - Vujovics

2010.12.04. 11:35
Címkék
Nem fog sokáig pihenni Goran Vujovics, a labdarúgó NB I listavezetője, a Videoton montenegrói támadója, aki saját munkarend szerint edz, hogy a januári felkészülésre fizikailag is behozza lemaradását. A klub hivatalos honlapjának, a vidi.hu-nak mindezekről is beszélt.

„Sajnos, a 2008–2009-es bajnokságot leszámítva, amikor 24 meccsen tíz gólt rúgtam, sem a tavalyi, sem pedig az idei év nem az enyém volt. Az elmúlt idényben, s most ősszel is súlyosabb sérülés akadályozta a szereplésemet, így annak ellenére, hogy augusztusban jól kezdtem, ismét hosszabb pihenésre kényszerültem, amikor legutóbb egy edzésen aláfordult a bokám, és részleges tokszalagszakadást szenvedtem" – mondta a vidi.hu-nak a montenegrói csatár.

„A tavaszt természetesen másként tervezem: szeretnék visszatérni, és ismét fontos, hasznos tagja lenni annak a csapatnak, amelyik egyértelműen a bajnoki arany megszerzéséért küzd. Remélem, most már szerencsésebb leszek, és a sérülések elkerülnek. Nagyon örülök a jó szereplésnek, és azt hiszem, a megszerzett hétpontos előny jóval megnyugtatóbb, mint a tavalyi, bár minden bizonnyal kemény tavasz vár ránk" – nyilatkozta Vujovics.

Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
50 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
1 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
1 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
1 órája

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatot tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája