– Ha szabadna intim témával kezdeni a beszélgetést... Nevezetesen: mit kért a Jézuskától?
– Először is boldogságot, jókedvet és egészséget az egész családnak, de nem maradtak el a tárgyi kívánságok sem: hokirajongóként két mezt szerettem volna a fa alatt látni, szülővárosom, Olomouc jégkorongcsapatának dresszét, no meg a másik kedvenc, a Chicago Blackhawks felsőjét.
– Ott volt?
– Ott.
– Önt mi tenné boldoggá kétezer-tizenegyben?
– Elsősorban az, ha elkerülnének a sérülések. Bármilyen triviálisan is hangzik, a futballista esetében az egészség a nélkülözhetetlen alap, ha megvan, minden csak rajtad múlik.
– Akkor úgy kérdezem: milyen célokat tűzött ki maga vagy csapata elé ebben az esztendőben?
– Kis céljaim vannak mindössze, bár lehet, hogy sokaknak mindent felülírna a teljesítésük. Szóval megpróbálunk a Fradival a harmadik vagy a negyedik helyen végezni, kedvező esetben utóbbi is Európa-liga-indulást érhet. Most mondhatnám persze, hogy a bajnoki aranyra hajtunk, de felnőtt emberek vagyunk, minek hülyítsük egymást? A bajnoki cím aligha érhető el.
– Ha viszont a dobogó sem lenne meg, csalódna?
– Nem, mert tudom, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy felkapaszkodjunk rá. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy kilépünk a nemzetközi porondra a nyáron, hogy hányadik helyen, azt persze nem tudnám megjósolni.
– A múlt év egyébként úgy sikerült, ahogy eltervezte? Melyik volt például a csúcspontja?
– A magyarországi fél év, de mondhatni az egész év igen gyorsan elröppent, és azért sem szeretnék erre konkrét példát említve felelni, mert nem szeretném a szezont szétválasztani, a nyáron értékelnék inkább. Igazából egyetlen megmozdulásomtól, gólomtól sem voltam elájulva, tudom, hogy javulhatok, hogy van még dolgom bőven a Ferencvárosban, eszerint is készülök.
– Egy percig sem bánta meg, hogy Magyarországot választotta?
– Nem! A játék passzol a stílusomhoz, híres, nagy klubban szerepelhetek, Budapest remek hely. Nagyszerűen érzem magam Magyarországon.
A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!
