FTC: Prukner László nem akar több, hajrában elbukott meccset

2011.01.28. 11:35
Valószínűleg nem lesznek magyar igazolások a télen, a felkészülés sikeressége az erős ellenfelek elleni mérkőzésektől és a mentális edződéstől is függ – olvasható Prukner Lászlónak, a Ferencváros vezetőedzőjének nyilatkozatában a labdarúgó NB I negyedik helyén álló zöld-fehérek hivatalos honlapján.

„Nagy változásokra ne számítson senki, úgy tűnik, hogy magyar futballistákat nem tudunk szerződtetni – idézi az ftc.hu Prukner László vezetőedzőt. – A három próbajátékost két hétig tesztelhetjük, és ha úgy látom, hogy jobbak az itt lévőknél, akkor leigazoljuk őket, amennyiben azonban gyengébbek vagy azt a szintet ütik meg, akkor nem."ftc.hu Prukner László vezetőedzőt. – A három próbajátékost két hétig tesztelhetjük, és ha úgy látom, hogy jobbak az itt lévőknél, akkor leigazoljuk őket, amennyiben azonban gyengébbek vagy azt a szintet ütik meg, akkor nem."

A szakember hozzátette: a kölcsönadásokról – így például a pillanatnyilag Szolnokon készülő Fitos László sorsáról – csak akkor döntenek, ha már tudják, kiket igazolnak.

A szombaton a szlovákiai Nyitrán játszó zöld-fehérek felkészülési időszakáról Prukner László elmondta:

„Külön kérésem volt, hogy csakis minőségi ellenfelekkel mérkőzzünk, olyanokkal, amelyek hozzánk hasonló játékerőt képviselnek. Meggyőződésem ugyanis, hogy kizárólag erős riválissal szemben lehet felmérni, hol tartunk. Annak nem sok értelmét látnám, hogy NB II-es, NB III-as csapatok ellen lépjünk pályára, hiszen a bajnokságban sem ilyen játékerejű együttesek lesznek a vetélytársaink."

A szakember a hajrában elveszített őszi találkozókkal példálózva a mentális felkészülés fontosságát hangsúlyozta:

„Az edzőtáborban a személyes beszélgetések alkalmával nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy mentálisan megerősödjön a csapat, és ne fordulhasson elő többé, hogy elveszítünk olyan mérkőzéseket, mint a Zalaegerszeg, a Debrecen vagy éppen a Paks elleni volt. Ha e téren is tudunk fejlődni, akkor az őszi játékhoz képest is előreléphetünk."

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
15 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43