Kecskemét: négy meccs a programban a horvát edzőtábor alatt

2011.01.21. 15:44
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét január 23-ától egy tíznapos edzőtábor keretében a horvátországi Novigradba utazik, ahol négy felkészülési meccs is szerepel a programban.

"Mindenképpen jó előjelekkel utazunk ki Novigradba, hiszen a csapat remek hetet tudhat maga mögött – nyilatkozta Tomiszlav Szivics a klub hivatalos honlapjának. – A keret minden tagja százszázalékos teljesítményt nyújtott, csakis a legnagyobb elismeréssel nyilatkozhatok a fiúk munkájáról. Vasárnaptól tíz napig Horvátországban készülünk tovább, méghozzá remek körülmények között. Egyelőre négy ellenfelet tudunk biztosra: a Karlovaccal január 26-án játszunk, majd pályára lépünk a Banik Ostrava, a Lokomotiv Zagreb és a Zadar ellen is. Ezeknek a meccseknek a pontos időpontját a helyszínen fogjuk egyeztetni, a pálya szabad időpontjainak közös ismeretében. Szerencsére a többi csapat két külön részre osztott keretet is pályára tud küldeni, így külön a fiataloknak is szervezhetünk találkozókat."

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
22 perce

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
6 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
6 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
6 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
7 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
7 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
8 órája