DVSC: Amióta irányítok, most nyújtottuk a legrosszabb teljesítményt - Scasny

2011.02.16. 13:25
Zdenek Scasny, a bajnoki címvédő DVSC-TEVA labdarúgócsapatának cseh vezetőedzője elmondása szerint irányítása során még nem látott olyan rossz teljesítményt együttesétől, mint kedden, a dán élvonalbeli Horsens ellen (1–3).

„Egy edzőtábor végén becsúszhatnak ilyen vereségek, aminek oka a nem megfelelő összpontosítás – fogalmazott Scasny a Debreceni VSC hivatalos honlapjának, a dvsc.hu-nak. – Nem is tudom igazán értékelni a mérkőzést. Amióta ezt a csapatot irányítom, most nyújtottuk a legrosszabb teljesítményt. Pedig nagyon jól kezdtünk, gólt rúgtunk, ám a lelkesedés idővel alábbhagyott, a játékosok nem koncentráltak eléggé, indiszponáltan futballoztak, kiestünk a ritmusból, és ezt a dánok kihasználták. Azért is bosszantó ez, mert a törökországi ellenfelek közül talán a Horsens volt a leggyengébb.Rosszul játszottunk,de tanulságos mérkőzés volt."

A szakvezető megemlítette: a Horsens elleni meccs kivételével elégedett a törökországi edzőtáborban elvégzett munkával, és nagyjából összeállt a fejében a tavaszi rajton kezdő csapat.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26