DVSC: Scasny elégedett csapata tegnapi, győzelmet érő játékával

2011.02.10. 14:01
Mint ismeretes, a DVSC labdarúgócsapata győzelemmel kezdte törökországi edzőtáborozását – a Loki 2–1-re nyert a cseh Mladá Boleslav ellen. A Debrecen szakvezetője, Zdenek Scasny elégedett volt a honfitársai ellen nyújtott produkcióval.

„Nagyon elégedett vagyok, és nem azért, mert nyertünk 2-1-re, hanem mert az ellenfélnek nem nagyon volt helyzete, ha mégis, akkor a mi hibánkból, de ez érthető, mert idén először játszottunk füves pályán mérkőzést – értékelt a klub honlapján a DVSC-TEVA cseh vezetőedzője, Zdenek Scasny.

„Kicsit fáradtak a srácok, ugyanis nagyon sokat edzünk, és ilyenkor könnyebben becsúszik egy-egy taktikai hiba. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, azok a kombinációkat, amelyeket gyakoroltunk, remekül megvalósította a csapat. Aztán negyedóra után egy kicsit visszavettünk, és ránk jött a Mladá Boleslav, de végig szervezetten játszottunk, ellenfelünk nem igazán tudott mit kezdeni velünk. Az egész meccsről elmondhatom, hogy sok helyzetünk volt, a játékosok beleadták a szívüket, küzdöttek, hajtottak, és bár hibákat láttam, de összességében nagyon elégedett vagyok" – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04