MTK: Nem tökéletes a talaj, de legalább felkészülünk a kihívásokra - Garami

2011.02.14. 12:16
Címkék
Az MTK labdarúgócsapatának szakmai igazgatója, Garami József a kék-fehérek hivatalos honlapján értékelte csapata törökországi edzőtáborozását és beszélt a felkészülési időszakból hátralévő két hétről is.

„Megkaptuk, amiért Belekbe mentünk, mindkét csapat játszott három-három meccset, méghozzá erős ellenfelekkel szemben. Fontos volt, hogy kevés cserével játsszunk, mindenki a lehető legnagyobb terhelést kapja. Le is tudtuk mérni a játékosok erőállapotát, miután jó iramú mérkőzéseket vívtunk, ráadásul a meccsek többségében a taktikai elemeket is jól be tudtuk gyakorolni” – nyilatkozta az MTK hivatalos honlapjának Garami József szakmai igazgató.

Nagy iram volt, a gyerekek kiválóan felvették a tempót, jól játszottak, és megérdemelt győzelmet arattak. Sok szép akciót láthattunk, rengeteget futottak a játékosok, ez pedig megfelelő erőállapotra utal. A második csapat játékával azonban sajnos nem lehettem elégedett, mert szétszórtan futballoztak. Nem az eredmény zavar, hanem a mutatott játék nem volt megfelelő, a gyakorolt játékelemeket nem láthattuk viszont a meccsen” – nyilatkozta a szakember az első és a második csapat utolsó törökországi felkészülési meccséről.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az első csapat a román Vaslui elleni 2–0-ra nyert, míg a második 2–0-ra kikapott az orosz Novoszibirszktől.

Garami kitért a német próbajátékosra, Sven Thiessenre is, akivel kapcsolatban már megírtuk, hogy klubja a német másodosztályú MSV Duisburg visszarendelte.

„Nem keltett rossz benyomást, szeretnénk még további edzésekre, edzőmeccsekre meginvitálni, hogy láthassuk játszani, de ehhez klubja újabb hozzájárulása kell” – fogalmazott a szakember.

Két hetünk van arra, hogy ráhangolódjunk a rajtra, szeretnénk mostantól füves pályán edzeni, még akkor is, ha nem tökéletes a talaj, így legalább felkészülünk a ránk váró kihívásokra” – mondta Garami a téli felkészülés hátralévő időszakáról.

Legfrissebb hírek

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
9 perce

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
7 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
7 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
7 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
8 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
8 órája