DVSC: Scasny nehéz mérkőzésre és győzelemre számít a Honvéd ellen

2011.03.11. 15:21
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-TEVA vezetőedzője, Zdenek Scasny a dvsc.hu-nak adott interjúban kifejtette, hogy nehéz mérkőzésre számít holnap a Budapest Honvéd ellen, azonban győzelmet vár csapatától.

„Megnéztem a kispestiek Ferencváros és MTK elleni meccsét, és megállapíthattam, hogy sokat futnak, sokat dolgoznak. Két vereséggel kezdték a tavaszi szezont, így biztos vagyok benne, hogy Debrecenben inkább védekeznek majd, és kontrákkal próbálnak veszélyt teremteni, vagyis hasonló taktikával lépnek fel ellenünk, mint azt a Paks tette. Mégis más mérkőzésre számítok, mert szerintem a fővárosi csapat agresszívabb lesz, de az a fontos, hogy mi jól játsszunk, és győzzünk" – fogalmazott Zdenek Scasny.

Az NB I 19. fordulójában, szombaton 15 órakor a Debreceni VSC a Budapest Honvédot fogadja.

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04