FTC: Tóth Bence előre aláírná a soványka győzelmet is a ZTE ellen

2011.09.08. 13:15
Címkék
A Ferencváros labdarúgócsapata vasárnap a szintén edzőváltáson áteső és még ugyancsak győzelem nélkül álló Zalaegerszeget fogadja a labdarúgó NB I 8. fordulójában. Tóth Bence, a zöld-fehérek középpályása szerint megkezdik a felzárkózást, és előre aláírna egy soványka győzelmet is a zalaiak ellen.

„Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de a sorozatos bekiabálásokat is meg lehet szokni. Én már meg sem hallom, mit mondanak. Megértem azonban a drukkereinket, nehezen viselik, hogy szenvedünk, hogy sikertelenek vagyunk. Pedig mindenki becsülettel teszi a dolgát, ám egyszerűen semmi sem sikerül. A Vasast például több góllal kellett volna megvernünk, erre kettő nullára kikapunk, de úgy gondolom, ez a borzalmas időszak vasárnap véget ér. Nem ígérem, hogy parádézunk, ám hogy bármi áron megnyerjük a meccset, az nem lehet kétséges. Előre aláírnám a soványka, nyögvenyelős egy nullás győzelmet. Muszáj, egyszerűen muszáj megszereznünk a három pontot! Olyan ez nekünk most, mint amikor a Real a Barcelona ellen készül” – mondta Tóth a Nemzeti Sportnak.

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
1 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
2 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
2 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
2 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2 órája