NB I: az Újpest szakvezetője a Pécs ellen két különböző meccset látott

2011.09.10. 17:17
Címkék
Első győzelmét aratta a most zajló bajnokságban az Újpest labdarúgócsapata, amely a 8. fordulóban hazai környezetben három góllal (4–1) bizonyult jobbnak a Pécsnél. Zoran Szpisljak, a lila-fehérek szezon közben érkező vezetőedzője úgy érezte: csapata kétarcú volt a találkozón.

„Két meccs volt – mondta a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek Zoran Szpisljak. – Az első félidőben jól játszottunk, szép helyzeteket alakítottunk ki, de azokat nem jó hatékonysággal használtuk ki, bár a szünetre így is kétgólos előnybe kerültünk. Ez azonban veszélyes eredmény, mert a különbség kicsit elaltathatja a vezető csapatot, miközben egy góllal a vesztésre álló máris visszahozhatja magát a meccsbe. Ez most is beigazolódott. A szünet után tíz-tizenöt percig nem igazán találtuk meg a ritmust, ezzel leginkább saját magunkat tartottuk nyomás alatt, ellenfelünk meg szépített. Szerencsére az utolsó tizenöt percben megint volt ritmusunk, jöttek a jó ütemű passzaink, és gólokkal biztosítottuk be a győzelmünket.”Zoran Szpisljak. – Az első félidőben jól játszottunk, szép helyzeteket alakítottunk ki, de azokat nem jó hatékonysággal használtuk ki, bár a szünetre így is kétgólos előnybe kerültünk. Ez azonban veszélyes eredmény, mert a különbség kicsit elaltathatja a vezető csapatot, miközben egy góllal a vesztésre álló máris visszahozhatja magát a meccsbe. Ez most is beigazolódott. A szünet után tíz-tizenöt percig nem igazán találtuk meg a ritmust, ezzel leginkább saját magunkat tartottuk nyomás alatt, ellenfelünk meg szépített. Szerencsére az utolsó tizenöt percben megint volt ritmusunk, jöttek a jó ütemű passzaink, és gólokkal biztosítottuk be a győzelmünket.”

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
5 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
5 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
5 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
6 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
6 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
6 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
6 órája