NB I: Kondás felemás érzésekkel, ifj. Mihalecz elégedetten zárt

2011.09.09. 21:48
Címkék
Mint arról beszámoltunk, a debreceni Dajan Simac a 64. percben megkapta második sárga lapját, a Siófok így a hajrában emberelőnyben próbálta meg eldönteni a Loki elleni hazai meccset, de végül nem született gól a találkozón. A mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek a két vezetőedző nyilatkozott.

"Emberelőnyben is elég lassan mentünk át védekezésből támadásba – kezdte értékelését ifjabb Mihalecz István, a Siófok vezetőedzője. – Az egy ponttal összességében elégedettek lehetünk, bár a kiállítás után nyerhettünk volna. Az egy pont a szervezett védekező játékunknak köszönhető, a három pont elmaradás pedig a gyenge támadójáték következménye."

"Felemás érzéseim vannak a mérkőzés után – mondta Kondás Elemér, a vendégek szakvezetője. – A kiállítás után csak kilencen maradtunk mezőnyben, és ugyan mentünk előre, de inkább arra vigyáztunk, hogy ne kapjunk gólt. Nem választottunk jó megoldásokat a kapu előtt, összességében reális eredmény született."

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
5 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
5 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
5 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
6 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
6 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
6 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
6 órája