NB I: Prukner László köszönetet mondott a ferencvárosi tábornak

2011.09.11. 20:50
Címkék
A vendégeket irányító Prukner László megköszönte a Fradi-tábornak a normális fogadtatást az FTC–ZTE (2–0) NB I-es labdarúgó-mérkőzés után.

„Szeretném megköszönni a Fradi-tábornak, hogy ezt a helyzetet megkönnyítette a számomra és normálisan fogadtak, nem bántottak. A kiállításig a két csapat pillanatnyi helyzetének megfelelő volt a mérkőzés, komoly futball helyett inkább a játék küzdőjellege domborodott ki. A hét sárga lap és a piros lap azt gondolom, önmagáért beszél, vissza kell majd néznem, hogy ennyire durvák voltunk-e. Egy ilyen szituációban lévő csapat nehezen viseli ezt el. Egy null után már nem hittük el, hogy itt nekünk keresni valónk van. Elsősorban mentálisan kell rendbe hoznunk a csapatot a következő hazai meccsünkre. Bízom benne, hogy a jövő héten már fel tudunk állni innen” – értékelte a találkozót a Sport Tv kamerája előtt Prukner László.

„Heteket vártunk már arra, hogy megszülessen az a gól, amely leszakítja a játékosok válláról a terhet. Onnantól kezdve a csapat önmagához méltón játszott, és végre kiszolgálta a publikumot. Ha nem is kezdtünk nagyon jól, ettől függetlenül nagyon kontrolláltan, összeszedetten futballoztunk végig” – nyilatkozta a hazaiak részéről Nagy Tamás.

Legfrissebb hírek

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
28 perce

A Lamin Colley-gól: nem kell szemüveg a bírónak

Labdarúgó NB I
1 órája

„Ha ketchupot kérsz a pizzádhoz, Olaszországban rendőrt hívnak” – exkluzív interjú Marco Rossival

Magyar válogatott
1 órája

Reformígéret női kajakban, égi segítség kenuban

Kajak-kenu
1 órája

Vancsa Zalán: Megmutatom, mennyit fejlődtem

Légiósok
2 órája

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
9 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
9 órája