NB I: Rendet kell tennem a fejekben - Mészáros Ferenc

2011.09.10. 17:25
Címkék
Háromgólos vereséget szenvedett a Pécsi MFC labdarúgócsapata a Megyeri úton (4–1), a házigazda Újpest első győzelmét aratta a bajnokságban. Az erőviszonyokról mindent elmond, hogy az újonc vendégek szakvezetője, Mészáros Ferenc bosszúsan és csalódottan nyilatkozott csapata szezonbeli második bajnoki vereségét követően.

„Több játékosom is mélyen tudása alatt játszott – nyilatkozta Mészáros Ferenc a mérkőzést közvetítő Sport Tv-ben. – Miközben egy-két ember gyenge teljesítményét sem bírja el a csapat, nemhogy egyszerre ötöt-hatot. A szünetben vagy öt helyen kellett volna cserélnem, ami lehetetlen, de így is próbáltam változtatni, átalakítottam a csapat szerkezetét is. Eközben szerencsénk sem volt, kettő egyes állás után könnyen lehetett volna kettő kettő, mert a helyzeteink megvoltak az egyenlítéshez, erre lett három egy, majd négy egy. Sok tanulsága van számomra ennek a találkozónak, mindenek előtt rendet kell tennem a fejekben. Remélem, ez csak egyszeri kisiklás volt a részünkről.”Mészáros Ferenc a mérkőzést közvetítő Sport Tv-ben. – Miközben egy-két ember gyenge teljesítményét sem bírja el a csapat, nemhogy egyszerre ötöt-hatot. A szünetben vagy öt helyen kellett volna cserélnem, ami lehetetlen, de így is próbáltam változtatni, átalakítottam a csapat szerkezetét is. Eközben szerencsénk sem volt, kettő egyes állás után könnyen lehetett volna kettő kettő, mert a helyzeteink megvoltak az egyenlítéshez, erre lett három egy, majd négy egy. Sok tanulsága van számomra ennek a találkozónak, mindenek előtt rendet kell tennem a fejekben. Remélem, ez csak egyszeri kisiklás volt a részünkről.”

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
5 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
5 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
5 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
6 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
6 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
6 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
6 órája