DVSC: Ramos és Rezes felépült a sérüléséből, Mátét és Illést vizsgálják

2011.10.10. 18:34
Címkék
Felépült sérüléséből, így mától ismét a csapattal készül Luis Ramos és Rezes László, a Debrecen két középpályása – olvasható a dvsc.hu-n.

Dajan Simac pénteken nem tudta végigjátszani a Kolozsvár elleni mérkőzést, mert „beállt” a combközelítője, és hasonló problémával küszködött Mészáros Norbert is, akinek a combhajlítója fájt. Ma mindketten külön foglalkozáson vettek részt, de sérülésük nem komoly, napokon belül csatlakozhatnak a többiekhez.

Máté Péter sem teljesen egészséges, rá vizsgálatok várnak, ezt követően derül majd ki, mi is a pontos diagnózis. Ugyanez a helyzet Illés Gyulával, aki korábban a DVSC hivatalos honlapjának elmondta, hogy begipszelték a lábát, a héten MRI-vizsgálat készül, amely kimutatja majd, hogy elszakadt-e a térdében a szalag.

Legfrissebb hírek

Hasítanak a Liverpool meccsei a Network4-en

Minden más foci
6 perce

Gyász: elhunyt Martos Győző

Labdarúgó NB I
18 perce

Ferrari-láz, McLaren-roham – forrósodik a harc Monzában

F1
28 perce

A megbüntetett Antonelli szerint az olaszoknak közte és a Ferrari között kell választaniuk

F1
32 perce

Bosnyák válogatott védővel erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
40 perce

Légiósok nélkül, újoncokkal készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
56 perce

A Nyíregyháza válogatott csatára távozik; bizonytalan a szélső jövője a Fradinál – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
1 órája

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
1 órája