MK: Garami bármelyik NB I-es csapatot szívesebben látta volna a Pécsnél

2011.11.08. 13:20
Címkék
Vasárnap este kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosítását, és az újonc Pécsi MFC a jelenleg másodosztályban szereplő MTK Budapesttel került egy párba. Ennek érdekessége, hogy a fővárosiak kispadján a Péccsel korábban szép sikereket elérő Garami József ül. A vezetőedzők a pmfc.hu-nak nyilatkoztak a sorsolásról.

„Kaphattunk volna gyengébb és erősebb ellenfelet is. A kupameccs mindig kupameccs. Örülünk neki, hogy Józsi bácsi visszatér Pécsre. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az MTK vezeti a tabellát az NB II Nyugati csoportjában, ismerjük őket, egy jó, fiatal csapatról van szó. Nekünk mindenképpen az a célunk, hogy a négy közé kerüljünk, ezért jó meccsekre számítunk a kék-fehérek ellen is” – mondta Mészáros Ferenc, a pécsiek vezetőedzője.

„A szombati meccs után szóba került a vasárnapi Magyar Kupa-sorsolás is a kollégáimmal beszélgetve. Azt mondtam nekik, bármelyik ellenfelet kihúzhatják mellénk, csak a Pécset ne. Sikerült őket kapni. Nem szívesen megyek erre az összecsapásra, akármelyik NB I-es együttessel jobb szívvel játszottam volna, mint a PMFC ellen. Nem szeretek Pécsett ellenfél kispadján ülni, ha lehetne, akkor kicserélném bármelyik másik csapatra a párosítást. Hogy a mérkőzéseken mi lesz, az majd kiderül a pályán. Láttam a pécsieket már többször is játszani, nagyszerűen futballoznak, és jó erőt képviselnek, Feri jól összerakta őket. Természetesen a Pécs a párharc esélyese, de mindent meg fogunk mi is tenni a továbbjutásért” – jelentette ki Garami József.

Legfrissebb hírek

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
21 perce

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
37 perce

Nyíregyháza: „Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne”

Labdarúgó NB I
1 órája

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
1 órája

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
8 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
8 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
8 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
9 órája