Haladás: megállapodtak Fehérrel, az ETO-val még nem

2012.07.04. 11:30
A Haladás labdarúgócsapata hivatalos honlapján, a haladas.hu-n tudatta: megállapodott szóban a Győri ETO védőjével, Fehér Zoltánnal. Fehér hároméves szerződést ír alá a szombathelyiekhez, de a Haladás és az ETO között még zajlanak az egyeztetések.

„Fehér Zoltánnal szóban megállapodtunk, eszerint Zoli három évre ír alá a Haladáshoz – mondta a haladas.hu-nak Tóth Miklós ügyvezető. – Remélem, hogy hamarosan klubjával, a Győri ETO-val is egyezségre jutunk. Ami Andorka Pétert illeti: az már köztudott volt, hogy szóban vele is megegyeztünk, Peti kettő esztendőre kötelezi el magát Szombathelyre. Ugyanakkor a héten sikerült megállapodni a Péccsel is, a mai nap folyamán a papírokat is átküldöm pécsi kollégámnak, attól kezdve válik hivatalossá a dolog.”

Az Andorka-üzlet keretében Molnár Péter a Pécsi MFC-é lett, a Haladás lemond a kapussal kapcsolatos képzési összegről is.

Az Andorka-üzlet keretében Molnár Péter a Pécsi MFC-é lett, a Haladás lemond a kapussal kapcsolatos képzési összegről is.

ÁTIGAZOLÁSOK: SZOMBATHELYI HALADÁS
Érkezők: Andorka Péter (Pécsi MFC), Fehér Zoltán (Győri ETO – a megállapodás még csak szóban köttetett meg), Irhás Ignác (Mezőkövesd – lejárt a kölcsönszerződése), Simon Attila (Soproni VSE – lejárt a kölcsönszerződése), Szvoboda Szabolcs (Budaörs – lejárt a kölcsönszerződése), Nagy Dániel (Videoton, meghosszabbították a kölcsönszerződését)
Távozik/távozhat: Farkas Márk (?), Gyurján Bence (Ajka – kölcsönbe), Molnár Péter (Pécsi MFC), Oross Márton (Gyirmót), Sipos Norbert (Siófok), Skriba Máté (Tatabánya – kölcsönbe), Marián Sluka (szlovák, ?), Goran Vujovics (montenegrói, Videoton – lejárt a kölcsönszerződése)
Kiszemeltek: Balogh Béla (Kecskeméti TE)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Megyeri Károly sohasem feledi a gólt megelőző beadását

Európa-liga
2026.10.04. 11:18

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56