Haladás: Nem férek bele Artner elképzeléseibe - Korolovszky

2012.11.09. 14:17
Címkék
Bár az utóbbi időben nem találkozhattunk Korolovszky Gábor nevével élvonalbeli mérkőzéseken, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás korábbi válogatott védőjének elmondása szerint szó sincs arról, hogy sérülés vagy egyéb probléma miatt nem szerepel az együttesben, „mindössze” nem fér bele Artner Tamás vezetőedző elképzeléseibe.
„A vezetőedző a tudtomra adta, hogy már nem férek bele az elképzeléseibe. A Kecskemét elleni mérkőzésre be sem kerültem az utazó keretbe – ezek szerint az előző fordulóban, a Kaposvár ellen már nem ütöttem meg az első osztályú szintet… Maradjunk annyiban, furán éreztem magam. Igaz, Artner Tamás korrekt volt, amikor szemtől szembe közölte velem, mi a helyzet. Úriemberek módjára beszélgettünk, nincs miért haragudnom. Más lapra tartozik, hogy nehezen éltem meg az elmúlt napokat. Arról nem szólva, hogy a városban elterjedt, hogy ilyen, olyan meg amolyan problémák vannak Korolovszkyval. Nos, arról fogalmam sincs, hogy mit takar az „ilyen, olyan meg amolyan” probléma, ám azt leszögezhetem, nem volt velem semmi gond” – nyilatkozta Korolovszky Gábor a Nemzeti Sportnak. A Haladás rutinos védője azt is elmondta, noha a szerződése a nyárig a klubhoz köti, már jelezte a vezetőknek, hogy januárban csapatot váltana – még ha jól is érzi magát Szombathelyen.
Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
28 perce

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
36 perce

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
42 perce

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
52 perce

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
55 perce

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
1 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
1 órája

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
1 órája