DVSC: Dombi után Bernáth Csaba is hosszabbított

Vágólapra másolva!
2012.12.29. 16:20
null
Bernáth Csaba (jobbra) marad a Lokinál (Fotó: Fuszek Gábor – archív)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva hivatalos Facebook-oldalán tette közzé, hogy 2013. december 31-ig meghosszabbította Bernáth Csaba év végén lejáró szerződését.

A tegnap új megállapodást aláíró Dombi Tibor után így egy másik rutinos játékos is marad a Debrecennél, miután a 33 éves védő aláírta új szerződését.

„Életem a foci és a DVSC – mondta Bernáth Csaba a dvsc.hu-nak. – Minden egyes pályán eltöltött perc Loki-mezben nagy öröm számomra. Az év végén lejárt volna a szerződésem, kicsit izgultam is, hogy alakul a jövőm a csapatnál, de az elnök úr úgy döntött, még egy évvel meghosszabbítjuk a kontraktusomat, így most nagyon boldog vagyok. Igyekszem jól teljesíteni, és kiadni, ami bennem van. A korábbi időszakhoz képest idén ősszel már többet játszhattam, és amikor lehetőséget kaptam, mindig igyekeztem élni vele. Azon leszek, hogy jó felkészülést csináljak végig. Keményen dolgozom majd azért, hogy a tavaszi szezonban minél több találkozón lehetőséget kapjak.”

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
16 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
18 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05
Ezek is érdekelhetik