DVSC: Nem vagyok az az ember, aki meghátrál - Kondás

2012.12.18. 10:10
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva vezetőedzője háromrészes interjúban értékelte az őszi szezont a haon.hu-n. Az utolsó részben a szakember elmondta, a negatív széria alatt sem gondolt arra, hogy feladja, és a tavasszal még akár a bajnoki cím megvédése sem elérhetetlen.

„Az elnök úrral folyamatosan kapcsolatban vagyunk és átbeszéljük a felmerülő problémákat. Tudtuk, miként vélekedik a csapat nehezebb időszakáról, éreztük, hogy él a bizalom irányunkban. Én gondoltam-e arra, hogy feladom? Nem vagyok az az ember, aki meghátrál: ha van kihívás, annak minél jobban meg kell felelni! Ha kikap a csapat, akkor az ember először magában keresi a hibát: mi az, amit jobban csinálhattam volna? Ám a személyes felelősség mellett voltak rajtunk kívülálló okai is a mélyrepülésnek, a gárda becsületes munkájához pedig nem férhet kétség, éppen ezért nem gondoltam arra, hogy feladom" – nyilatkozta Kondás a haon.hu-nak. A DVSC-Teva vezetőedzője hozzátette, lehetnek további változások a télen a keretben, egy góllövő csatárt mindenképpen szeretnének igazolni.haon.hu-nak. A DVSC-Teva vezetőedzője hozzátette, lehetnek további változások a télen a keretben, egy góllövő csatárt mindenképpen szeretnének igazolni.

„A bajnokságnak úgy vágunk neki, hogy a hátralévő tizenhárom meccsen a lehető legtöbb pontot szerezzük. A cél minden évben az, hogy nemzetközi kupaindulást érő helyen végezzünk, erre a bajnokságban és a Magyar Kupában is megvan a lehetőségünk. Sűrű a mezőny, két-három győzelem vagy vereség nagyon sok mindent megváltoztathat. Hiszünk benne, hogy jó teljesítményt tudunk nyújtani, és akkor esélyünk marad a bajnoki cím esetleges megvédésére, mert ha valaki nem hisz abban, amit csinál, akkor ne csinálja" – zárta szavait a szakember.

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
16 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
23 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15