Siófok: van, hogy az NB II-es ajánlatokkal sem tudnak versenyezni

2012.12.20. 08:49
Lázasan igyekszik megerősíteni keretét a labdarúgó NB I sereghajtója, a Siófok: azonban néhány esetben a másodosztályú csapatok ajánlataival sem tudnak versenyre kelni. Kiszemeltek már vannak, ahogy korábban beszámoltunk róla, a Ferencvárostól, az Újpesttől és a Pakstól is érkezhetnek kölcsönbe labdarúgók.

„Nincs idő pihenni – fogalmazott határozottan a Nemzeti Sportnak Horváth Károly, a sereghajtó Siófok szakmai igazgatója. – Ahogyan korábban is hangoztattam, mindenképp meg kell erősítenünk a keretünket, de ez nem is csoda, hiszen csak tizenöt gólt szereztünk, és harminchatot kaptunk... Konkrétumról nem tudok beszámolni, annyit viszont elárulhatok, hogy több klubtól is érkezhetnek kölcsönbe futballisták, így például a Ferencvárostól, az Újpesttől vagy éppen a Pakstól, de nevet addig nem mondanék, amíg nincs aláírt szerződés. Távozók is annak függvényében lesznek, hogy kiket igazolunk át. Terveink szerint a napokban szerződtetünk néhány labdarúgót, de sajnos nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen akad néhány olyan NB II-es együttes, amelynek az ajánlatával nem tudunk versenyezni."

Pedig ha a Siófok elég pontot akar összekaparni a hátralévő tizenhárom fordulóban – jelenleg tíz pont a lemaradása a tizennegyedik helyen telelő Pécsi MFC-vel szemben –, bizony minőségi futballistákra van szüksége. Ráadásul a sorsolása sem éppen leányálom, a Haladás, a Győr, a Diósgyőr, a Videoton, a Paks, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen lesz sorrendben az ellenfele tavasszal.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
23 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
23 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17