Vidi: Carrillo edzésként tekint a mai felkészülési meccsre

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 12:55
A Videoton is lejátssza első felkészülési mérkőzését, a spanyolországi edzőtáborban a negyedosztályú CD El Palo lesz az ellenfél. Joan Carrillo edző tréningként tekint a mai találkozóra.

„Nagyon kemény héten vannak túl a játékosok, ezért érthető, hogy most még mindenki fáradt, de ez így is van rendjén. A mai felkészülési meccsre még nem mérkőzésként, hanem edzésként tekintek. Lépésről lépésre kell haladnunk, még rengeteg munka áll előttünk. Az első felkészülési mérkőzésen számomra nem az eredmény lesz a legfontosabb, hanem az, hogy mennyit tudnak visszaadni a játékosok azokból a védekező és támadó taktikai elemekből, amelyeket az elmúlt edzéseken gyakoroltunk. Teljesen megértem a labdarúgókat, hiszen a felkészülés jelenlegi szakaszában nem csak fizikailag, de mentálisan is fáradtak, azonban most a mérkőzésekkel új impulzust kapnak” – nyilatkozta Joan Carrillo a vidi.hu-nak.vidi.hu-nak.

„Többféle taktikai felállást gyakoroltunk, és folyamatosan gyakorlunk, szerencsére olyan kvalitású játékosok alkotják a csapatot, akik képesek bármilyen taktikai felállásban játszani. Számomra nincs alapfelállás, mindig a mérkőzés alakulásától függ a taktika. Lehet, hogy menet közben változtatunk, ezt a játék képe dönti el. Egy erős csapat számára nem létezik olyan, hogy a támadás vagy a védekezés a fontosabb, egy erős csapat számára egyformán fontos mindkettő. Ezek az edzőmérkőzések azt a célt is szolgálják, hogy egyaránt fejleszteni tudjuk támadó és védekező taktikánkat. Természetesen a felkészülési meccseken az összes játékosnak szeretnék lehetőséget biztosítani. Bizonyára lesznek olyanok, akik több időt töltenek a pályán, és olyanok is, akik kevesebbet, de a bizonyítási lehetőséget igyekszem mindenkinek megadni.”

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
7 órája

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
9 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23
Ezek is érdekelhetik