DVSC: Kondás Elemér harcos PMFC-re számít

Vágólapra másolva!
2013.03.08. 13:55
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva vezetőedzője a Pécs által az MTK ellen 2–1-re megnyert mérkőzésből kiindulva harcos PMFC-re számít vasárnap, de csapatától még agresszívebb játékot és győzelmet vár.

„A Pécs a télen igazolt néhány labdarúgót, például Balogh Bélát és Lázár Pált, de igazán nagy változás nem történt a keretben. Győzelemmel kezdte a tavaszi szezont, az MTK-t sikerült hazai pályán megvernie. A találkozón harcos futballt nyújtott, és biztos vagyok benne, hogy Debrecenben is így lép majd pályára, de nekünk is ezt kell tennünk, sőt, még harcosabbnak kell lennünk. Kecskeméten langyosak voltunk egy kicsit, de a Videoton elleni Ligakupa-mérkőzés már jobban tetszett, mivel agresszívebben játszottunk, az ellenfél térfelén próbáltunk labdát szerezni" – nyilatkozta Kondás Elemér vezetőedző a dvsc.hu-nak.

NB I, 19. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 8., péntek 17.00 MVM Paks–Bp. Honvéd (Sport 1) Iványi Zoltán
19.00 Kaposvár–KTE-Phoenix Mecano (Duna Tv) Kassai Viktor
Március 9., szombat 14.00 DVTK–Haladás (Duna Tv) Andó-Szabó Sándor
16.00 Eger–Videoton (Sport 1) Szilasi Szabolcs
16.00 MTK–Lombard Pápa (Sport 2)
Berger József
18.30 Győri ETO–Siófok (Sport 1) Radványi Ádám
Március 10., vasárnap 16.30 Ferencváros–Újpest FC (M1)

Solymosi Péter

18.30 DVSC-Teva–Pécsi MFC (Sport 2) Németh Ádám

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO 18 12 5 1 37–16 +21 41
2. MTK Budapest 18 9 5 4 29–20 +9 32
3. DVSC-Teva 18 9 2 7 24–18 +6 29
4. Videoton FC 18 8 5 5 25–15 +10 29
5. Ferencváros 18 7 7 4 29–23 +6 28
6. Diósgyőri VTK 18 7 6 5 18–19 –1 27
7. MVM Paks 18 6 8 4 30–19 +11 26
8. Budapest Honvéd 18 7 4 7 27–29 –2 25
9. Haladás 18 6 6 6 24–19 +5 24
10. Kaposvári Rákóczi 18 6 5 7 18–22 –4 23
11. Újpest FC 18 5 7 6 25–28 –3 22
12. Pécsi MFC 18 5 7 6 19–22 –3 22
13. KTE-Phoenix Mecano 18 5 6 7 21–26 –5 21
14. Lombard Pápa FC 18 5 5 8 16–28 –12 20
15. Egri FC 18 2 5 11 15–31 –16 11
16. Siófok 18 2 3 13 16–38 –22 9

 

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
16 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40
Ezek is érdekelhetik