FTC: még pontosítaniuk kell a Puskás-stadiont illető tervüket

MTI MTIMTI MTI
2013.03.05. 13:14
A Ferencváros labdarúgóklubja megkereste a Nemzeti Sportközpontokat (NSK), mert a Puskás Ferenc Stadionban szeretné játszani a hazai mérkőzéseit. S bár saját létesítményének, az Albert-stadionnak a bontása jövő hét csütörtökön megkezdődik, egyelőre nincs konkrét megállapodás az átmeneti otthonról.

Schmidt Gábor, az NSK helyettes főigazgatója azt mondta az MTI érdeklődésére, hogy konkrétumról még nem tud beszámolni, mert azt kérték a fővárosi egyesülettől, hogy pontosítsa, milyen szolgáltatási csomagot kíván igénybe venni, és hány mérkőzésről lenne szó.

A sportvezető szerint e hét végére már körvonalazódhatnak az esetleges megállapodás részletei.

A Ferencváros az utolsó tétmérkőzését vasárnap, az ősi rivális Újpest ellen játssza a jelenlegi Albert-stadionban, majd szerdán az osztrák Rapid Wien elleni barátságos találkozóval búcsúztatja el az arénát. Az új aréna a tervek szerint 2014 őszére készülhet el.

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
19 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15