NB I: Ronda és finom győzelmet arattunk - Horváth F., videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.26. 19:36
A labdarúgó NB I 25. fordulójának nyitó mérkőzésén a KTE-Phoenix Mecano hazai pályán 3–1-es győzelmet aratott a sereghajtó Eger ellen. A találkozót követően Horváth Ferenc, a kecskemétiek vezetőedzője a Sport Televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, a második félidei gyengébb teljesítmény ellenére is maximálisan elégedett a játékosaival, míg a vendégeket irányító Mészáros Ferenc szerint játékosai kezdik elsajátítani azt a mentalitást, amit ő képvisel.

Horváth Ferenc (a Kecskemét vezetőedzője): – Olyan győzelem volt, mint a Chokito: ronda és finom. Hét nap alatt három meccset hátszottunk, így úgy gondolom, a 30 fokos hőségben belefér egy gyengébb félidő. A játékosok mindent megtettek, nem volt annyira szép a játék, de ez a győzelem értékéből semmit nem von le. A Győr elleni mérkőzés nagyon sokat kivett a srácokból, maximálisan elégedett vagyok.Horváth Ferenc (a Kecskemét vezetőedzője): – Olyan győzelem volt, mint a Chokito: ronda és finom. Hét nap alatt három meccset hátszottunk, így úgy gondolom, a 30 fokos hőségben belefér egy gyengébb félidő. A játékosok mindent megtettek, nem volt annyira szép a játék, de ez a győzelem értékéből semmit nem von le. A Győr elleni mérkőzés nagyon sokat kivett a srácokból, maximálisan elégedett vagyok.

Mészáros Ferenc (az Eger vezetőedzője): – A második félidőben nagyon sok lehetőséget hagytunk ki. Ha Németh Norbert 3–1-nél belövi a helyzetét, akkor még bármi lehetett volna. Nagyon sok játékosunkat kellett nélkülöznünk, hárman nem is a valódi posztjukon játszottak, így megemelem a kalapom a játékosok előtt, főleg a második félidőben nyújtott teljesítményük miatt. Már két hónapja együtt dolgozom a srácokkal, és úgy érzem, kezdik átvenni azt a mentalitást, amit én képviselek. Soha nem adjuk fel.

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
19 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
20 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01
Ezek is érdekelhetik