Videoton: A Paks játszó, kiszámíthatatlan csapat - Nikolics N.

2013.04.19. 17:23
Nikolics Nemanja, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton támadója szerint szombati ellenfelük, az MVM Paks játszó csapat, és ráadásul eléggé kiszámíthatatlan, így nehéz összecsapásra számít, de csakis a győzelemben gondolkodik.

„Három nap leforgása alatt kétszer is nagyon jó meccset játszottunk a Győrrel. Annak ellenére, hogy szerdán nem tudtunk nyerni, sokkal több helyzetünk volt ellenfelünknél, és jól fociztunk. Továbbra is ebben a szellemben kell pályára lépnünk, annyi különbséggel, hogy a lehetőségeinket ki kell használnunk. A mai edzésen már elsősorban a Paks elleni bajnokira összpontosítottunk, amit természetesen meg akarunk nyerni. Annál is inkább jól jönne egy siker, hiszen jövő héten kétszer is a Ferencvárossal találkozunk, de hangsúlyozom, azokkal a meccsekkel még nem foglalkozunk, most csak a Paks elleni összecsapás érdekes számunkra. Nem lesz könnyű dolgunk, mert olyan csapat ellen lépünk pályára, akik játsszák a futballt, ráadásul eléggé kiszámíthatatlanok. Láthattunk már tőlük nagy győzelmet tavasszal, mint az Újpest elleni 6–0, és sima vereséget is, mint a Honvéd elleni 0–3. Szóval, nehéz lesz, de meg kell oldanunk ezt a feladatot, és be kell gyűjtenünk a három pontot" – nyilatkozta a 11 gólos támadó, Nikolics Nemanja a vidi.hu-nak. vidi.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
18 órája

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2026.09.26. 07:54

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10