Anderlecht: „Juhász visszatérésének esélye egyenlő a nullával”

Vágólapra másolva!
2013.05.27. 09:49
Belgiumban továbbra is figyelemmel kísérik Juhász Roland magyarországi pályafutását. A tegnapi, KTE elleni bajnokin szerzett két góljáról is beszámoltak helyi internetes oldalak, ugyanakkor megjegyzik, a védőnek ennek ellenére sincs jövője Brüsszelben.

„A Videotonnak kölcsönadott Juhász Roland a KTE ellen 5–1-re megnyert meccsen két gólt is szerzett. A Videoton jelenleg második a bajnokságban, az utolsó meccsét június elején játssza a PMFC ellen. Azonban annak még mindig nulla az esélye, hogy Juhász ezt követően visszatér az Anderlechthez" – fogalmaz a védővel kapcsolatban az anderlecht-online.be.

A klubközeli forrás hozzáteszi, mindenképp megoldást kell találni Juhásszal kapcsolatban, hiszen John van den Brom vezetőedző elképzeléseibe nem illik bele a magyar védő, akinek 2014 júniusáig szól a szerződése az Anderlechtnél.

Juhász első gólja a KTE ellen

A pályafutása során először a tegnapi meccsen duplázó védő korábban már beszélt arról, hogy a maga részéről elképzelhetőnek tartja a fehérvári folytatást is.

JUHÁSZ ROLAND A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN NYILATKOZIK ÉLETE ELSŐ DUPLÁJÁRÓL – AZ INTERJÚT DIGITÁLIS FORMÁBAN IS ELOLVASHATJA!

Juhász második találata a Kecskemétnek

Legfrissebb hírek

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
7 perce

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:30

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54
Ezek is érdekelhetik