Videoton: belga és német érdeklődés Gyurcsó iránt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.05. 13:43
A Videoton magyar válogatott szélsője, Gyurcsó Ádám iránt már az ősszel is mutatkozott külföldi érdeklődés, és menedzsere, Farkas Mátyás szerint most is vannak puhatolózások, de a 22 éves játékost még 2015 év végéig szerződés köti a fehérváriakhoz.

Gyurcsó Ádámmal kapcsolatban több forrásban is az jelent meg az elmúlt hetekben, hogy a nyáron lejár a szerződése a Videotonnál. Az ügyeit képviselő ChampSport menedzseriroda részéről ugyanakkor Farkas Mátyástól megtudtuk, 2015 év végéig köti megállapodás Fehérvárra. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy a nyáron klubot vált.

„Konkrétumokról még nem beszélhetünk, de puhatolózó megkereséseket már kaptunk Belgiumból és a német másodosztályból is" – fogalmazott a játékosügynök, aki hangsúlyozta, Gyurcsó számára nem cél, hogy mindenképp klubot váltson.

„Ádám Magyarországon a Videotonban van a legjobb helyen, ezért azt el sem tudnánk képzelni, hogy az NB I-en belül váltson. A külföldi lehetőségek szempontjából most jókor jöhet a holnapi válogatott meccs, hiszen a nemzeti csapatban nyújtott teljesítményt mindig kiemelt figyelemmel követik a megfigyelők, de külföldi szerződésről természetesen csak akkor beszélhetünk, ha a Videoton számára is megfelelő ajánlat érkezik" – nyilatkozta Farkas Mátyás.

Úgy tudjuk, Gyurcsó esetében télen is érkezett külföldi megkeresés, de megfelelő ajánlatot nem kapott a klub.

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
15 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35