Videoton: Vaskó Tamás továbbra is külföldre menne

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2013.07.29. 15:58
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Videotonnál szerződéssel rendelkező, de csak az NB III-as kerettel készülő Vaskó Tamás külföldre szerződne, és menedzsere Fülöp Ferenc a Nemzeti Sport Online megkeresésére elmondta, ez a cél továbbra sem változott.  

„Vaskó Tamás továbbra is a Videoton NB III-as keretével készül, miután még egy évig szerződés köti Fehérvárrra. Külföldi folytatásban gondolkodunk. Már felvettük a kapcsoaltot külföldi ügynökökkel. Itthonról is volt már érdeklődés, de Tamás nem itthon képzeli a pályafutása folytatását" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Fülöp Ferenc, a 29 esztendős védő menedzsere.

Vaskó legutóbb kölcsönben Kecskeméten szerepelt, de miután nem született megegyezés az ügyében a folytatásról, visszatért a Videotonhoz. Fehérváron azonban az első keretnél nem számolnak vele, így jelenleg az NB III-as csapat edzéseit látogatja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Arturo Álvarez (amerikai-salvadori, Pacos Ferreira – portugál, kölcsön után végleg), Juan Calatayud (spanyol, RCD Mallorca – Spanyolország), Vítor Gomes (portugál, Rio Ave – portugál,kölcsön után végleg), Fejes András (Siófok – kölcsönből vissza), Izing Martin (FC Tatabánya – kölcsönből vissza), Juhász Roland (Anderlecht – Belgium, kölcsön után végleg), Kleinheisler László (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Lencse László (Aszterasz TripoliszGörögország, kölcsönből vissza), Joaquim Manuel Welo Lupeta (portugál, szabadon igazolható), Mamadu (bissau-guineai, Desportivo Aves – portugál), Chukwucheben „Moris” Enete (nigériai, Puskás Akadémia), Nagy Dániel (Puskás Akadémia), Milan Perics (szerb, Ferencváros – kölcsönből vissza), Sándor György (al-Ittihad FC – Szaúd-Arábia, kölcsönből vissza), Vaskó Tamás (Kecskemét, kölcsönből vissza), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália, kölcsönbe)

Távozik/távozhat: Mladen Bozsovics (montenegrói, Tom Tomszk – Oroszország), Evandro Brandao (angolai-portugál, ?), Fejes András (MTK Budapest – kölcsönbe), Kaká (brazil, Deportivo La Coruna – Spanyolország), Izing Martin (?), Lencse László (?), Nikola Mitrovics (szerb, Maccabi Tel-Aviv – Izrael?), Nagy Dániel (Siófok), Uros Nikolics (szerb, Puskás Akadémia – kölcsönbe), Papp Máté (Dunaújváros PASE – kölcsönbe), Milan Perics (szerb, ?), Héctor Sánchez (spanyol, ?), Vaskó Tamás (?)
Kiszemeltek: Nildo Petrolina (brazil, Beira-Mar – Portugália)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29
Ezek is érdekelhetik