Kaposvár: átgondolhatják Perics visszaigazolását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.28. 19:14
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Videotonnál „szabadlistás” Milan Perics iránt érdeklődött a DVTK, de a csatár már biztosan nem szerződik Diósgyőrbe. Ugyanakkor korábbi csapatánál, a Kaposvárnál még szóba kerülhet a szerződtetése.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Videotonnál szabadlistára tett, de élő szerződéssel rendelkező szerb futballista, Milan Perics elsősorban Magyarországon keres új csapatot magának. Úgy tudjuk, arra is van esély, hogy visszatér első magyarországi klubjához, a Kaposvárhoz.

Illés János a somogyiak ügyvezetője kérdésünkre nem zárta ki a lehetőséget, bár elmondta, konkrét lépések még nem történtek az ügyben.

„Ha lesz lehetőség arra, hogy a játékost szabadon igazoljuk, akkor átgondoljuk a szerződtetését, mert nálunk már bizonyította a képességeit, jó játékosnak tartjuk" – fogalmazott a csatárral kapcsolatban a sportvezető.

Magyarán ha a Videoton szerződést bont a legutóbb a Ferencvárosban kölcsönben játszó futballistával – ahogy korábban például Vaskó Tamással is szakítottak a fehérváriak –, vagy ingyen, esetleg nagyon jutányos áron kölcsönadja, akkor képbe kerülhet Kaposváron.

Perics 2012 februárjában igazolt Kaposvárról Fehérvárra, azóta 21 bajnokin csak hatszor volt eredményes, előtte Kaposváron viszont 19 gólt szerzett 42 NB I-es meccsen.

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
11 órája

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28