NB I: Hazánkban nem engedik a kemény játékot - Horváth F.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.02. 22:23
A labdarúgó NB I második fordulójának nyitányán az MVM Paks hazai pályán 2–1-re legyőzte a Pécsi MFC-t. Horváth Ferenc, a paksiak vezetőedzője a mérkőzés után elmondta: játékosaival elégedett, mivel nagyszerűen teljesítettek, de a játékvezetők szigorúsága szerinte az egész magyar labdarúgásra rossz hatással van.

„Nagyon meleg volt, és ez nem volt egy jó mérkőzés. Az együttes most mindenben kevesebbet mutatott, mint az előző fordulóban, semmiben sem tudtunk előre lépni, és nem is pörögtünk úgy, mint ahogy szerettünk volna. Azt szoktam mondani: a pályán az történik, amit a játékos akar. Az edző tud kreálni a tréningeken tíz fajta szituációt, de – mint láttuk – megeshet, hogy egy mérkőzésen épp a tizenegyediket kellene alkalmazni” – mondta Lőrincz Emil, a Pécsi MFC vezetőedzője a Sport1 kamerái előtt.Lőrincz Emil, a Pécsi MFC vezetőedzője a Sport1 kamerái előtt.


A Paks vezetőedzője, Horváth Ferenc is megszólalt a mérkőzés után, és csapata teljesítményének dicsérete mellett a bírókról is szót ejtett.

„Nagyszerű teljesítményt nyújtott Simon, Attila, de az egész csapatról elmondhatom, hogy remekül futballozott. Amit pedig Fiola Attila mutatott a mérkőzés végén, ahhoz egy adag csibészség is kell. Sokat léptünk előre a múlt hetihez képest, jó felfogásban, frissen, pontosan játszottunk kilencven percig. Végig mi irányítottuk a mérkőzést, és az elejétől úgy érzetem, hogy megnyerhetjük ezt a találkozót, pár perc volt csak, amikor a Pécs dominált. Nem akarok sokat beszélni a bírókról, de azt azért látni, hogy azért is darálnak le minket nemzetközi szinten, és azért is vannak kis sztárocskáink, akik Európában semmit sem érnek el, mert Magyarországon egyszerűen nem engedik a kemény játékot” – mondta a találkozó után Horváth Ferenc.

Legfrissebb hírek

Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik Tatabányára

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 11:22

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 12:21
Ezek is érdekelhetik