Videoton: Nem szállhat a fejünkbe a 12 pont - Juhász

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.23. 11:49
Nehéz mérkőzésre számít vasárnap, az NB I 5.fordulójában a Győri ETO otthonában Juhász Roland, a Videoton labdarúgócsapatának védője. A válogatott futballista szerint nem szabad messze menő következtetéseket levonni a győriek eddigi gyengélkedéséből.

„Ha kizárólag a megszerzett pontokat nézzük, akkor a vártnál gyengébben kezdték a bajnokságot a győriek. De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy hogyan játszottak az elmúlt négy fordulóban, és ha innen közelítjük meg, akkor már nem ennyire egyértelmű a helyzet, tehát egész biztos, hogy nagyon nehéz találkozó vár ránk – mondta Juhász Roland a vidi.hu-nak. – Tavasszal is kemény meccseket játszottunk, most sem lesz másképp, az elmúlt hetek pozitív szériáját próbáljuk vasárnapra is átmenteni. Hiába vagyunk a bajnokság elején, ha nyerni tudnánk, igen jelentős előnyre tehetnénk szert az ETO-val szemben. Ennek megfelelően kellő alázattal készülünk, nem szállhat a fejünkbe a négy forduló alatt szerzett tizenkét pont. Mindig is akkor tudtam a legjobb formámat nyújtani, amikor rendszeres játéklehetőséget kaptam, örülök, hogy ez mostanában megtörtént, sőt, a legutóbbi fordulóban gólt is szereztem, ami csak még inkább növeli az önbizalmamat. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne hová tovább fejlődnöm. A másik rendkívül örömteli dolog számomra, hogy végre csak a futballra kell koncentrálnom, nincsenek kérdőjelek a jövőmmel kapcsolatban.”Juhász Roland a vidi.hu-nak. – Tavasszal is kemény meccseket játszottunk, most sem lesz másképp, az elmúlt hetek pozitív szériáját próbáljuk vasárnapra is átmenteni. Hiába vagyunk a bajnokság elején, ha nyerni tudnánk, igen jelentős előnyre tehetnénk szert az ETO-val szemben. Ennek megfelelően kellő alázattal készülünk, nem szállhat a fejünkbe a négy forduló alatt szerzett tizenkét pont. Mindig is akkor tudtam a legjobb formámat nyújtani, amikor rendszeres játéklehetőséget kaptam, örülök, hogy ez mostanában megtörtént, sőt, a legutóbbi fordulóban gólt is szereztem, ami csak még inkább növeli az önbizalmamat. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne hová tovább fejlődnöm. A másik rendkívül örömteli dolog számomra, hogy végre csak a futballra kell koncentrálnom, nincsenek kérdőjelek a jövőmmel kapcsolatban.”

NB I, 5. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 23., péntek
19.00 KTE-Phoenix Mecano–Haladás (Duna Tv) Szabó Zsolt
Augusztus 24., szombat
16.30 Lombard Pápa–Diósgyőri VTK (Sport1)
Erdős József
19.00 MTK–Pécsi MFC (Sport1) Németh Ádám
19.00 Puskás Akadémia–Kaposvári Rákóczi Bognár Tamás
21.00 Újpest–Mezőkövesd (M2) Solymosi Péter
Augusztus 25., vasárnap
16.30 DVSC-Teva–Ferencváros (M1)
Farkas Ádám
18.30 MVM Paks–Budapest Honvéd (Sport2) Vad II István
20.30 Győri ETO–Videoton (Sport2) Kassai Viktor
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

Két játékos távozását is bejelentette a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.12.19. 16:01

Szerződést bontott támadójával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 16:56

Az edzőváltás sem segített a Vidin, hiányoznak a gólok Budafokon és Zuglóban – ez történt ősszel az NB II-ben, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.09. 18:06

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Szerződést hosszabbított saját nevelésű játékosával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.11.26. 22:20

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

Kapufákig ugyan eljutottak a fehérváriak, de a gólok elmaradtak a Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 15:52
Ezek is érdekelhetik