Videoton: Nem téveszt meg minket a Győr rajtja - Szolnoki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.21. 17:55
Szolnoki Roland, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton fiatal védője szerint csapatát nem téveszti meg a Győri ETO jelenlegi helyezése a tabellán, de Győrből is három ponttal szeretnének távozni.

„Az idény kezdete előtt próbáltunk arra koncentrálni, hogy elkapjuk a rajtot, nagyon örülünk, hogy ez sikerült. A négy mérkőzés alatt szerzett 12 pont az önbizalmunknak is jót tesz egy ilyen nagy rangadó előtt, mint a vasárnapi győri összecsapás. Tavasszal két parázs meccset vívtunk az ETO Parkban, sajnos egyikről sincs túl jó emlékünk, elsősorban azért, mert ugyan mindkétszer jobban játszottunk ellenfelünknél, a bajnokin döntetlent értünk el, a Magyar Kupában pedig az utolsó pillanatban buktuk el a hosszabbítás lehetőségét. A Győr jelenleg nem úgy áll a tabellán, ahogy azt előzetesen tervezték, ez viszont egy pillanatig sem téveszthet meg bennünket, elvégre az előző szezon bajnoka lesz az ellenfelünk. Nagyon sok van még hátra a bajnokságból, de jó úton haladunk a céljaink elérése felé, Győrből is három ponttal akarunk hazatérni" – nyilatkozta Szolnoki Roland a vidi.hu-nak.Szolnoki Roland a vidi.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Pető Tamás lett a Videoton új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
18 órája

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 15:42

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 12:11

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 09:35

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 16:55

Vidi-jövő: évi egymilliárd forintos garancia kell!

Labdarúgó NB II
2025.11.06. 17:31

Sorozatban ötödik bajnokiján maradt érintetlen a Vidit két góllal legyőző Vasas kapuja

Labdarúgó NB II
2025.11.03. 21:54

Az ETO kilenc, az MTK öt, az FTC és a Paks négy-négy, a Barcika egy gólt szerezve lépett tovább – ez történt a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 22:30
Ezek is érdekelhetik