PMFC: a pécsiek gólvágója szerint kikerülnek a gödörből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.18. 17:52
Koller Krisztián, a labdarúgó NB I-ben szereplő Pécsi MFC gólerős középpályása szerint erős annyira a csapatuk, hogy kilábaljanak a hullámvölgyből, és legyőzik szombaton a Budapest Honvédot.

Koller Krisztián ebben a szezonban hét alkalommal lépett pályára a bajnokságban, ezeken öt gólig jutott, vezetve ezzel a házi góllövőlistát.Koller Krisztián ebben a szezonban hét alkalommal lépett pályára a bajnokságban, ezeken öt gólig jutott, vezetve ezzel a házi góllövőlistát.

„Tény és való, hogy a csatártársak elsődleges feladata a gólszerzés, ami eddig több-kevesebb sikerrel jött össze. Én örülök, hogy a magam öt góljával hozzá tudtam járulni a csapat eddigi sikereihez, és mivel a középpályán játszom, nekem is dolgom, hogy odaérjek a kapu elé, sőt lehetőség szerint gólt szerezzek. Úgy gondolom, hogy Miroszlav Grumics és Pölöskey Péter is meg fogja találni a góllövőcipőjét, ez csak idő kérdése. De nem is az a legfontosabb, hogy a csatárok termeljék a gólokat. Amennyiben mindegyik meccset egy nullára nyerjük meg, és a győztes találatot a jobbhátvédünk, vagy a balhátvédünk rúgja, nekem az is tökéletes. Az elsődleges szempont az, hogy nyerjünk. Minden meccsen győzelmet várok, nem szoktam azzal foglalkozni, hogy ki az ellenfél. Mindig úgy megyek ki, hogy nyerni akarok, és szerintem ezzel a csapat többi tagja is így van. Ez az utóbbi időben nem mindig sikerült, sajnos belekerültünk egy hullámvölgybe, de tartom olyan erősnek ezt a csapatot, hogy közösen kilábaljunk ebből. Szerintem megverjük szombaton a Honvédot" – nyilatkozta Koller Krisztián a klub hivatalos oldalának.

NB I, 11. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Október 18., péntek
19.00 Mezőkövesd–Szombathelyi Haladás (tv: Duna Tv) Szabó Zsolt
Október 19., szombat
14.00 Videoton FC–Puskás Akadémia FC (tv: M1) Solymosi Péter
16.00 Lombard Pápa–MTK Budapest Kassai Viktor
16.00 Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Debreceni VSC-Teva (tv: Sport1) Andó-Szabó Sándor
18.00
MVM Paks–Diósgyőri VTK (tv: Sport1) Vad II István

20.00

Budapest Honvéd–Pécsi MFC (tv: Sport1) Becséri Dániel
Október 20., vasárnap
16.30 Újpest FC–Győri ETO FC (tv: M1) Farkas Ádám
18.30

Kaposvári Rákóczi–Ferencváros (tv: Sport2)

Erdős József
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
4 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:20

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik