NB I: Bosszantó hibákat követtünk el - Benczés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.07. 16:41
Az Újpest tíz emberrel 3–3-as döntetlent játszott a Puskás Akadémiával a Szusza Ferenc Stadionban. A vendégeket irányító Benczés Miklós bosszantó hibákról, míg a lila-fehérek mestere. Nebojsa Vignjevics kis csalódottságról, de fontos pontról nyilatkozott.

„Egy pontot elvittünk. Szerintem nagyon jó meccset játszottunk az Újpest otthonában. Ez a találkozó keretbe is foglalta az egész szezonunkat, hiszen amikor hibáztunk, azt kihasználták az ellenfeleink, így volt ez ma is. Három egynél nagy gólszerzési lehetőségeink voltak, megnyerhettük volna a meccset, ám ezek kimaradtak, és ezt megbüntette az Újpest. Igyekeztünk futballozni, de nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, és nagyon bosszantó hibákat követtünk el. Nem először jártunk így, az MTK és a Debrecen ellen is hasonló helyzetben kaptunk gólt” – nyilatkozta Benczés Miklós az M1 kamerája előtt.Benczés Miklós az M1 kamerája előtt.

„Nehéz meccsre számítottunk, és ez be is igazolódott. Két hét alatt az ötödik találkozónkat játszottuk. Örülök az egy pontnak, de egy kicsit csalódott vagyok, mivel újabb győzelemmel szerettük volna zárni a jó sorozatunkat és az évet. A végén tíz emberrel megmutattuk, mire vagyunk képesek. Még sok munka vár ránk, de örülök, hogy nem veszítettük el a mérkőzést” – mondta Nebojsa Vignjevics a meccs után.

Legfrissebb hírek

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Kerezsi Zalán: Szeretek gólt szerezni, élvezem, ha csatár lehetek

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30