A diósgyőriek valamit betettek a bankba

2014.05.07. 13:43
null
Futács Márkóék a Haladás ellen nem tudtak nyerni, a DVSC ellen csak a győzelem elfogadható számukra (Fotó: Gy. Balázs Béla)
Szerda este kiderül, ki lesz az Újpest ellenfele a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében. A DVSC-Teva 4–2-re nyert az elődöntő első mérkőzésén hazai pályán a Diósgyőr ellen, a párharc tehát még nincs lefutva.

 

„A debreceni első mérkőzés nem úgy sikerült számunkra, ahogy szerettük volna, a DVSC kétgólos előnyt szerzett, ami nem kevés, ugyanakkor nem is ledolgozhatatlan – nyilatkozta a Diósgyőrt irányító Tomiszlav Szivics, a dvtk.eu-nak.

A miskolciak a hétvégén 1–1-es döntetlent játszottak a Haladással, könnyedén nyerhettek is volna, ha nem hagyják ki a helyzeteiket. „Vasárnap betettünk valamit a bankba, amit egyszer majd ki tudunk venni. A Haladás ellen egy kivételével kihagytuk az összes helyzetet, ha a Debrecen ellen csak a felét ki tudjuk használni a lehetőségeinknek, akkor van esélyünk a továbbjutásra” – tette hozzá a DVTK vezetőedzője.

A vendégeknél pályára léphet L'Imam Seydi, aki vasárnap Pápán megszerezte első góljait a Loki színeiben, ma pedig korábbi csapatához látogat.

„Furcsa érzés lesz a DVTK otthonában pályára lépni, hiszen korábban évekig futballoztam ott – mondta a szenegáli támadó a dvsc.hu-nak. – Most azonban a Lokiért küzdök, ezért félre kell tennem minden érzelmet. Az első meccsen kétgólos előnyre tettünk szert, de óvatosnak kell lennünk, mert a Diósgyőr otthon veszélyes. Elsősorban arra kell törekednünk, hogy ne kapjunk gólt, emellett az adódó lehetőségeinket minél jobban ki kell használnunk.”

LABDARÚGÁS, MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Diósgyőri VTK–DVSC-Teva
Diósgyőr, 18.00. Vezeti: Iványi
Az első mérkőzésen 4–2-re nyert a DVSC.

A mérkőzésről élő, szöveges cikkben számolunk be oldalunkon.

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10