Videoton: osztrák és cseh csapat ellen is játszanak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.27. 14:58
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a júliusi osztrák edzőtáborban osztrák és cseh ellenféllel is összeméri erejét.
A fehérvári csapat ellenfele július 4-én a háromcsoportos osztrák harmadosztályban szereplő SV Allerheiligen lesz, amely a legutóbbi szezonban a 10. helyen végezett – kezde az ellenfelek bemutatását a vidi.hu.

Július 9-én már jóval nehezebb mérkőzés vár a Videotonra, hiszen akkor a cseh élvonalban szereplő FK Baumit Jablonec ellen lép pályára – olvasható a klub honlapján. A Jablonec 1994 óta megszakítás nélkül a legmagasabb osztályban szerepel a cseh bajnokságban, eddig egy ezüstérmet és három bronzot tud felmutatni, emellett pedig a kupában is jól szerepel, az elmúlt 15 évben ötször döntőzött, 1998-ban és 2013-ban pedig meg is nyerte. Ez utóbbi következtében a csehek elindulhattak a 2013–2014-es idényben az Európa-ligában is, ahol Kovács Péter együttesét, a DVSC-Tevát kiejtő norvég Strömsgodset búcsúztatták kettős sikerrel, és végül a spanyol Betis jelentette a végállomást.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a fehérváriak a felkészülési időszak során a francia bajnok PSG-vel is összecsapnak.
Legfrissebb hírek

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
2026.04.08. 19:15

A Videoton a szünet után néhány percen belül lerendezte a meccset a Kövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 17:54

Marco Rossi: A szlovénok ellen szerencsések voltunk, a görögök ellen ügyesek

Magyar válogatott
2026.03.31. 22:06

Eseménydús mérkőzésen csak a gól hiányzott, a magyar válogatott döntetlent játszott a görögökkel

Magyar válogatott
2026.03.31. 20:51

Ronaldo: Hihetetlen tehetségek vannak ebben a csapatban

Foci vb 2026
2026.03.31. 15:05

Meghosszabbította Pető Tamás szerződését a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.03.31. 12:33

NB II: egy világvállalat állhat a Videoton mögé – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.03.31. 11:38

Végh Tibor: Dolgoztam becsülettel, és ez kifizetődött

Labdarúgó NB I
2026.03.31. 08:51
Ezek is érdekelhetik