Videoton: az Espanyol-féle filozófiát vallja az új edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.01. 19:53
Joan Carrillo, a Videoton nemrégiben kinevezett vezetőedzője elégedett a felkészülés első hetében elvégzett munkával, szemmel tartja a fiatalokat, a várható további erősítésekről azonban nem bocsátkozott részletekbe a székesfehérvári NB I-es labdarúgóklub hivatalos honlapjának adott interjújában.

„Én tehetek javaslatot, hogy kiket látnék szívesen a keretben, ahogy tettem is, de az már a klubigazgató döntése, hogy mindenféle szempontot figyelembe véve megéri-e leigazolni valakit, vagy sem" – tért ki a további erősítési terveket firtató kérdés elől Joan Carrillo a vidi.hu-nak adott interjúban, hangsúlyozva: nagyon boldog az új beosztásában, minden reggel örömmel vág bele az aznapi munkába, és este úgy fekszik le, hogy alig várja a következő napot.Joan Carrillo a vidi.hu-nak adott interjúban, hangsúlyozva: nagyon boldog az új beosztásában, minden reggel örömmel vág bele az aznapi munkába, és este úgy fekszik le, hogy alig várja a következő napot.

A csapattal együtt készülő, az elmúlt idényben kölcsönadott játékosokkal (például Fejes András, Zsótér Donát, Szekeres Adrián), továbbá a Vidi NB III-as gárdájában pallérozódó fiatalokkal kapcsolatban is kérdezték a spanyol trénert.

„Mindenképp látni szeretném azokat a labdarúgókat, akiknek szerződésük van a Vidivel és számításba jöhetnek az első csapatnál. Én a legjobb játékosokat keresem, és most bebizonyíthatják, hogy ők azok – mondta a spanyol tréner. – Feltétlenül szeretném szemmel tartani a Vidi II-ben szereplő fiatalokat, hiszen közülük kerülhetnek ki a jövő labdarúgói. Korábban az Espanyolnál dolgoztam, ahol a klub fő filozófiája az volt, hogy minél több saját nevelésű játékost kell beépíteni a csapatba. Nekem hasonló elképzeléseim vannak erről."

S hogy milyen lesz a Carrillo-féle Videoton? Melyik korábbi főnöke csapatára fog hasonlítani, Paulo Sousáéra vagy José Gomesére?

„A két említett vezetőedzőn kívül korábban még számos szakemberrel dolgozhattam együtt, és mindenkitől sikerült valamit tanulnom. A Vidi olyan együttes, amelynek mindig úgy kell pályára lépnie, hogy a mérkőzés után három ponttal gazdagabb lesz. Mindenképpen támadó szellemű csapatban gondolkozom, melynek jól záró, szervezett védelme kell hogy legyen – fogalmazott Carrillo. – Az én filozófiám az, hogy amikor a támadásainkat vezetjük, minél kevesebb megkötéssel futballozzanak a játékosok, úgy is mondhatjuk, hogy szabad kezet adok nekik, amikor támadunk. Ugyanakkor ha elveszítjük a labdát, akkor mindenkinek szervezetten ki kell vennie a részét a védekezésből, és a lehető leghamarabb vissza kell szereznünk a játékszert."

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Dinko Trebotic (horvát, Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Vaszilisz Aposztolopulosz (görög, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Fejes András (MTK – kölcsönből vissza?), Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Uros Nikolics (szerb, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Milan Perics (szerb, PMFC – kölcsönből vissza?), Szakály Dénes (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Tóth Balázs (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Zsótér Donát (Szolnok – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Vítor Gomes (portugál, Genclerbirligi – török?), Lencse László (PAFC – kölcsön után végleg), Lupeta (portugál, ?), Mamadu (bissau-guineiai, ?), Paraibá (brazil), Tomás Tujvel (?), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália, kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Radó András (Haladás)

 

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
20 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35